Hír Tibor - Agresszió kezelés a mi iskolánkban

Hír Tibor - Agresszió kezelés a mi iskolánkban

Agresszió-kezelés a mi iskolánkban

HÍr Tibor előadása az iskolai agresszió csökkentéséről, ami a pedagógus konferencián hangzott el 2018-ban.

Ez Hír Tibor igazgató előadásának átirata. Az előadás 2019-ben hangzott el azon a pedagógus konferencián, melynek témája az iskolai agresszió csökkentése volt.

Szeretettel üdvözöllek Benneteket. Olyan jó, hogy ilyen sokan fontosnak tartjuk a témát, ami itt, ma összehozott Bennünket!

Papírra vetettem a gondolataimat. Papírra, mert ez a téma annyi irányból megközelíthető, és annyira összetett, hogy azon kapná magát az ember, hogy elkalandozik másik irányba. Másrészt matematika szakos tanárként betartottam azt a fontos tényt, hogy érthetően levezessem az előttem álló problémát, és erre a papírra vetést és az onnan történő olvasást választottam megoldási módszernek.

Engedjétek meg, hogy egy James Baldwintól származó idézettel kezdjem előadásomat:

„Nem mindent lehet megváltoztatni, amivel szembenézünk. De semmit sem lehet megváltoztatni, amíg szembe nem néztünk vele.”

Köszönöm én is, hogy itt vagytok.

Ez számomra azt jelenti, hogy Ti azok az emberek vagytok, akik igenis szembenéznek ezzel az iskolákban aktuálisan jelenlévő problémával. Le a kalappal előttetek. Minden elismerésem.

Sokkal könnyebb lenne okokat, kifogásokat keresni, hárítani a probléma okait szülőkre, gyerekekre, tanárokra, a politikára, vagy akár az egész társadalomra is. De mi, itt mindannyian nem a hárítás, másra mutogatás formáját választottuk.

Én azért beszélek most erről itt Nektek, mert az én küldetésem szoros összefüggésben áll az agresszió teljes megszüntetésével az iskolában.

30 éve vagyok a pályán, tanítottam már akkor is gyerekeket, amikor még papírom sem volt róla.

Voltam igazgató és óraadó tanár, tanítottam kis falvakban és nagy városokban, sokszor támogattam mások elképzeléseit és most a sajátom mentén iskolát építek. FreeMind Magániskolát.

Az álmom az, hogy ebben az iskolában mindenki boldog. Ne egy rózsaszín szemüvegen keresztül nézett világot képzeljetek el, hanem azt, hogy maga a világ békés és vidám, bántásoktól, fájdalmaktól, megsemmisülésektől és célvesztésektől mentes hely. Egy kreatív műhely, ahol helye van a kommunikációnak, a személyes véleménynek, a kíváncsiságnak, tudásszomjnak, a játéknak és élménynek, tudománynak és művészetnek. Egyszóval mindennek, ami emberi, pontosabban ami jó az emberben.

No, de hogyan jussunk el ide? A jóhoz az emberben, ahhoz a kis csodás maghoz, ami mindenki lelkében ott van és feltárásra vár… Egy olyan világban, ahol a zaklatott hétköznapokat pihenés nélküli, feladatoktól terhes hétvégék váltják? Ahol akkora a nyomás a megélhetési gondoktól kezdve a szakmai megmérettetésig, hogy szinte levegőt sem tud venni az ember – ha meg szeretne felelni az elvárásoknak.

Márpedig pedagógusként – Ti tudjátok a legjobban – folyamatosan ezt szeretnénk. Jónak, sőt, a legjobbnak lenni abban, hogy a gyerekeink elérjék a Nemzeti Alaptantervben előírottakat év végére! Megfelelni az aggódó szülők belénk vetett bizalmának, hogy átsegítjük a gyerekét a rá váró nehézségeken! Megfelelni a bizakodó gyermeki szempároknak, akik kissé félve csüngnek rajtunk az első órákon… És bizony megfelelni önmagunknak, annak a belső hangnak, ami azt diktálja újra és újra, elpusztíthatatlan főnix madárként, hogy „nem adhatod fel”!

Telnek az évek és nem adjuk fel. Nem adjátok fel. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint, hogy itt vagytok ma is, azzal a bizakodással, hogy hátha tanultok valami újat, valamit, amit eddig még nem tudtatok. Ami segíthet annak megoldásában, ami ma még talán rejtély, egy titok, amihez nem férhettek, nem férhettetek hozzá!

Elárulok Nektek valami nagyon fontosat, amire rá kellett jönnöm, ahogy tapasztaltam, szemléltem az életet, tanultam és alkalmaztam, amit tanultam.

A kulcs: a TITOK.

A titok, ami most épp Benneteket mozgatott, inspirált cselekvésre, hogy eljöjjetek és tanuljatok. A VALAMI, amihez nem fértek hozzá. Bizony ez a TITOK áll minden agresszió hátterében.

Vagy másképpen: a „nem-tudás” állapota.

A gyermek, a felnőtt, bárki, aki azt érzi, van valami, amit mások talán ismerhetnek, tudhatnak, de előle el van zárva. És dühös lesz. Ettől a kirekesztettségtől. Talán furcsa most ezt hallani, de próbáljátok ki! Nagyon egyszerű a kezelése: adjatok információt az agresszív személynek és le fog csillapodni!

Magyarán: beszélgessetek vele! A ráncok kisimulnak.

A mi iskolánkban, a FreeMindban ez központi kérdés: mi beszélgetünk.

Egymással, a gyerekekkel, a szülőkkel. Érdeklődünk, kíváncsiak vagyunk, kivel mi történik, miért történik. Mi a baj a tanulással? Az őszinte szándék meghozza az eredményét: a visszafogott, befelé forduló gyermek megnyílik és sokszor olyan nézőpontokat ad a közös munkához, amire egyáltalán nem is gondoltunk ez idáig.

A hangoskodó, a figyelmet kényszeresen maga felé fordító lassacskán lecsillapodik és fontosabbnak tartja, hogy meghalljon addig nem ismert gondolatokat.

Ebben óriási szerepe van a példamutatásnak.

Hogy mi felnőttek, akik itt, ebben az iskolában azért élünk, dolgozunk, hogy egy józanabb, épelméjűbb és boldogabb világot teremtsünk, megmutassuk a gyerekeinknek, hogy lehet így is. És nem azonnal, eleinte talán kétségekkel, talán még bizalmatlansággal is telve fürkésznek, vajon igaz-e, őszinte-e, amit látnak, tapasztalnak. És csak akkor, amikor beigazolódik számára, hogy itt tényleg nem gázolnak át rajta, nem értékelik le, nem élnek vissza a szavaival, csak akkor kezdi el elhinni, hogy lehetséges felhőtlenül, félelem és szorongás nélkül jelen lennie és kiadni magából az addig féltett titkait. És ahogy megerősödik ebben, kihúzott gerinccel már ő áll a kisebbek, a kevesebb tudással bírók mellé és élére,

és képzeljétek, tanítják, vezetik egymást!

Nálunk, a FreeMind-ban tanulópári oktatás is van, ilyenkor a gyerekek egymást segítve, kikérdezve tanulnak. De gyakran tapasztaljuk, hogy a „hivatalos oktatási formán” túl, csak úgy, segítési, törődési vágyból is le- leülnek egymás mellé a gyerekek, hogy átvegyék újra a matekot, vagy együtt dolgozzanak ki biológiára egy kiselőadást. Úgy nő ezeknek a tanulóknak az önbecsülése, hogy csak na. Turbó fokozatban.

Emlékeztek a TITOK-ra, amiről az imént beszéltem?

Nálunk már csak azért sincs esélye feltörni az agressziónak, mert nincs titok.

Minden kérdésre válaszolunk. Ha nem tudjuk a választ, azonnal utána nézünk – együtt a gyerkőccel.

Mit jelent ez a szó? Nosza, üssünk fel egy szótárt! Közben meg is tanítjuk őket a szótárak használatára… Nem tudod elképzelni ezt és ezt a működést? Gyere! Keresünk rá egy videót! Biztosan találunk egy demonstrációt a Youtube-on! Kimaradtál tavaly egy fél évet a suliból, mert sportolóként világbajnokságra készültél? Sebaj! Visszalépünk néhány fokozatot és onnan építjük fel a tananyagodat!

Ne maradjon ott semmi feltáratlanul a fejében, amit tudni akar a gyerek!

Beszélgetünk. A szülőkkel is. Mert ők sem akarnak titkokat. Eredményeket szeretnének látni és a folyamatot, amin átmegy a gyerek. Elmondjuk nekik. Megnyugszanak. Hazaviszik. És beszélgetnek. Otthon is. Hiszünk benne, hogy hozzá tudunk járulni ahhoz is, hogy a szülők, felnőttek körében is csökkentsük a stresszt, a tudatlanságot, az agressziót. Gyakran csak ilyen egyszerűen. Könnyedén. Hogy beszélgetünk.

Talán ezért is hozzák el a szülők a gyerekeiket hozzánk. A jó tanulmányi eredmény elérésével szinte azonos mértékben a legfontosabb számukra, hogy egy nyugodt, bántalmazás-mentes környezetben legyenek a gyermekeik.

Higgyétek el, az agresszió mindenféle fajtáival találkozunk a felvételi interjúk során!

A megszégyenítéstől a szexuális zaklatásig, a fizikai bántalmazástól a kiközösítésig mindennel.

És ezzel a csodálatos elixírrel: a gyerek irányába fordított figyelemmel, törődéssel, szeretetteljes kommunikációval végül kezelhetőkké válnak ezek a nehézségek.

Persze, a nálunk megtalált új, elnyomás- és lelki terhek nélküli környezet mutathat egy látszólagos, totális szabadságot a gyermek számára.

A valóság azonban ettől árnyaltabb.

Meggyőződésünk ugyanis, hogy korlátok, meder nélkül nincs nagy erejű, sodró patak, ami aztán könnyedén célba ér. A mederre, vagy egy másik analógia szerint: játékszabályokra szükség van egy izgalmas játékhoz. Ezért megalkottunk egy olyan szabály-gyűjteményt, egy Iskolai etikai kódexet, amit a hozzánk érkezők elolvasnak, véleményezhetnek, és eldönthetik, hogy számukra ezek követhetőek-e, vagy sem. Ha egyet tud érteni az olvasottakkal, lesz közös játszóterünk. Ha nem, lehet, hogy neki egy másik csapatra van szüksége.

Ezt az Etikai, viselkedési Kódexet érteni és a használatának fontosságát megérteni, megértetni szükséges, ha használni szeretnénk. Egyébként nem váltja be a hozzá fűzött reményeket.

Nézőpontom szerint minden szabály, kódex akkor éri el eredeti célját, ha azok, akiknek ez íródott teljes mértékben elfogadják és követendőnek tartják. Ez nagyon egyszerű.

Ez nem egy kötelezően az iskola egyik falára kifüggesztendő kötelezvény, vagy leltár, ez a mindennapok boldog, harmonikus megélésének bizonyított záloga.

Az Etikai Kódexnek nem kell hosszúnak lennie, nem kell a világ összes ideális működésének elvét tartalmaznia. A lényeg, hogy érthető, elfogadható és betartható legyen mindenki számára.

A mi iskolai Etikai kódexünk a Freemind iskola tanulói, szüleik és az iskolában dolgozók számára íródott.

Külön szerepel benne a tanulóknak és külön a tanároknak szóló rész. A tanulóknak szóló részből négy részt szeretnék kiemelni:

Mint tanuló

„Viselkedésemmel, másokhoz való hozzáállásommal hozzájárulok ahhoz, hogy jól érezzük magunkat az iskolában. Társaim haladását és pozitív tetteit elismerem és megdicsérem.”

„Nem terjesztek másokról valótlanságokat, nézeteltéréseimet kommunikációval kezelem és bárkivel való elégedetlenségemet először vele közölöm és nem a háta mögött teszem szóvá.”

„A köztünk lévő képességbeli, társadalmi, származási, világnézeti, vagy más különbségeket nem használom fel arra, hogy kiközösítsek másokat.”

„Tiszteletben tartom mások testi épségét, nem alkalmazok erőszakot. Fizikai erőmet a sport és a munka területén használom.”

És három, tanároknak szóló pont:

Mint tanár,

„Elismerem tudásuk, hozzáértésük, jártasságuk, szorgalmuk növekedését vagy viselkedésük fejlődését, és ezt szóban vagy írásban ki is fejezem.”

„Tisztában vagyok vele, hogy az én példamutatásom, valamint más tanárok és szülők személyes példája a nevelés egyik legerőteljesebb eszköze.”

„Nem támogatok olyan szabályokat vagy gyakorlatot, melyek diákjaim egyéniségének kibontakoztatását, gondolatvilágának szabadságát korlátoznák. E mellett diákoknak sem engedem meg, hogy saját szabadságukat mások szabadságának korlátozására, vagy kirekesztésre használják.”

Persze tudom, hogy vagytok itt jó néhányan, akik nem igazgatók, és nem a teljes iskolai közösség problémájával vagytok elfoglalva. De azt gondolom, hogy Etikai Kódexet például osztályközösségben is lehet alkotni. Például: A 8. b osztály Etikai kódexe.

A gyerekek elkészítik, kikerül az osztályterem falára és már van is egy használható eszköz a kezünkben.

Éppen tegnap keresett meg az egyik alsós kolléganőm, hogy az osztályfőnöki órán a kerekasztal beszélgetésükkor felvetődött, hogy készítenek egy saját Etikai Kódexet a gyerekekkel. A jövő héten már elfogadásra is kerül és kiteszik az osztályteremben. Az Ő, osztályra szabott Etikai Kódexük. Ők maguk alkották.

Ez persze csak az érem egyik oldala.

A másik oldala pedig, hogy az Etikai Kódexben megfogalmazottak fontosságának elismerését és alkalmazását nem várhatjuk el egy olyan tanulótól, aki állandóan kudarcot vall a tanulásban, kudarcot vall a társas kapcsolatokban, aki a figyelmet magára nem a jó haladással és még csak nem is a példamutató magatartással hívja fel.

Biztosan sokan ismertek ilyen tanulókat is.

Észre kell vennünk, hogy a tanulóink fanatikusan ragaszkodnak ahhoz, hogy figyelmet kapjanak. Eltérő mennyiségű figyelemért, de ragaszkodnak mindannyian, akár jó tanuló, akár rossz tanuló. Ez egyszerűen a működésük alapelve.

Ezt a tényt nem hagyhatjuk figyelmen kívül és mi nem is hagyjuk.

Erről részben már szóltam a TITOK megemlítése című részben. Figyelmet adunk a gyerekeinknek, bátorítjuk, támogatjuk és ha arra rászolgált, megdicsérjük.

Erről a pozitív megerősítésről pedagógia könyvek sora beszél.

Mint gyakorló tanár, tisztában vagyok vele, hogy igen nehéz egy olyan tanulót bátorítani, megkeresni a pozitívumait, aki sok borsot tör a tanárok, a társak orra alá, de egyszerűen nincs más megoldás az én nézőpontom szerint.

Persze ez nem kis idő, nem hoz áttörő sikert néhány óra, néhány nap, néhány hét alatt.

Ehhez olyan tanárokra, kollégákra van szükség, mint Ti, akik itt vagytok és a gyerekek helyzetén változtatni szeretnétek. Ehhez napi szinten sok sok energia, és mint ahogy ezt korábban már említettem, a munkánk szépségébe vetett hitt állandó fenntartása szükséges.

Erre mi azt találtuk ki kollégáimmal, hogy minden egyes munkatársi értekezleten, vagy akár a tanári szobában egy szünetben igyekszünk olyan pozitív eredményekről beszélni, ami fenntartja ezt a magas létállapotot.

Úgy is mondhatnám, hogy sikersztorikat mondunk egymásnak a munkánkkal a gyerekekkel kapcsolatban.

Életben tartjuk egymásban az elhivatottságunk tüzét.

Mostanában az Interneten lehet látni olyan videókat, ahol a tanár reggel a gyerekeket öleléssel, tánccal, pacsizással köszönti a terem előtt, és a gyerekek így mennek be a termükbe.

Biztosan láttatok már ilyen videót.

A gyerekek választhatnak köszöntési formák között és boldogan mennek be az osztályterembe. Nagyon felemelő érzés ezt látni.

Ez is egy közös, megegyezésen alapuló tevékenység a tanulók és a tanár között. Szerepelhetne ez akár az Etikai Kódexben, hogy a reggeli köszöntés ebben a formában történik, és persze ha ez mindenki számára elfogadott, alkalmazásba is lehetne tenni. De ezt inkább alsós korosztály esetén vezetném be.

Ennek egy sokkal konzervatívabb, de fontossága alapján hasonló köszönési formát én is alkalmazok. Én, ha a folyosón reggel összefutok egy fiú tanulóval, kezet fogok vele, és kezet fognak üdvözlésképpen férfi kollégáim is a fiúkkal. Ez nálunk természetes reggeli cselekedet.

Az előttem álló matematikai példa levezetésre került. Ez az én, ez a mi megoldásunk a FreeMindban.

Ahogy egy szöveges feladat megoldása során illik, a feladatomat egy rövid, szöveges válasszal fejezném be.

A megoldásom: Megértés és megegyezés.

Köszönöm, hogy meghallgattatok és nagyon sok sikert kívánok Nektek az előttünk álló csodálatos, de egyben igen nehéz feladataink megoldásában az agresszió leküzdése terén.

A szerző elérhetősége: www.freemindsuli.hu

Szólj hozzá!

Maradjunk kapcsolatban

Gyermeknevelés - Közösségi Média

Kategóriák