A szülőnek teljes családban is bőven van feladata, amikor azonban valaki egyedül neveli a gyerekét, akkor igazán sok mindennel még körültekintőbbnek kell lennie és teljesen speciális gyermeknevelési problémákkal is szembekerül.
A magára maradt szülő
A leggyakrabban válás, néha még ennél is nagyobb tragédia miatt marad magára az egyik szülő. A két helyzet sok hasonló és néhány eltérő problémát okozhat. Az viszont biztos, hogy ilyenkor nem csak a magára maradt szülő, hanem a gyerek is teljesen új helyzetben találja magát. A veszteség lelki feldolgozása sokáig tarthat, de az élet gyakorlatias működése is átrendezésre szorul. Amíg eddig csak néhány feladata volt egy-egy családtagnak, innen kezdve szinte biztosan több lesz.
A nevelés oldaláról tekintve a legfontosabb mégis inkább az, hogy innen kezdve a magára maradt apa vagy anya már nem számíthat a párjától segítségre. Nem lesz ott egy másik, aki finomítaná nevelési megoldásait, akivel megoszthatók lennének a gyermekkel való törődés feladatai.
A gyerek kérdései
Különösen válást követően erős igény lép fel a gyerekekben a válaszra, miért nincs már együtt apa és anya. Egyrészt a nők magas feladatvállalási morálja, néha pedig a magyar jogrendnek az apákat sújtó hagyománya következtében gyakoribb, hogy az anyával élnek tovább a gyerekek. Így leggyakrabban a nőkre hárul, hogy mondjanak valami elfogadható magyarázatot a különválás okára, miközben a gyerek számára érzelmi szempontból szinte nincsen megnyugtató válasz.
Akármi is az ok, amit a szülők megneveznek válásuk okául, a gyerek úgy érzi, őt is elhagyták, tőle is elváltak. Ezt ráadásul mindkét szülővel kapcsolatban érzi, még azzal is, akivel maradt.
Bármennyire is meg kell engedni a felnőtteknek, hogy elváljanak, ha már egyszer nem látják módját kapcsolatuk éltetésének, attól még ez rossz példa a gyerek számára. Ez mindenképpen könnyebbé teszi majd számára a döntést később, saját házassága felbontására. Meglehet, hogy ha a szüleivel ez nem történt volna, akkor valamivel több erőfeszítést tenne ő is később, hogy megmentse saját házasságát.
Válás alkalmával valamelyest felborul a gyerek érzelmi stabilitása. Ahhoz, hogy a gyerek minél hamarabb stabilizálódjon, tudnia kell, hogyan képzelik a szülők további életüket. Válaszolniuk kell a gyerek olyan emocionális kérdéseire is, mint például „Akkor már nem szeret téged Apa?” Saját érzelmi feldúltsága miatt anya erre adhat olyan választ, amivel még inkább felkavarja a gyereket, de jobban teszi, ha valami ilyesmit válaszol: „Biztosan továbbra is kedvel engem, csak nem úgy szeret már, mint az egykori szerelmét.”
A gyerek őszinte, érthető válaszokat vár, ha tehát az előbbi mondat nem lenne igaz, akkor az igazsághoz közelebb álló, de azon belül mégis a legkíméletesebb választ érdemes adni.
Válás után
A gyerekkel magára maradt szülő jól teszi, ha nem mond rosszakat a másik szülőről a háta mögött még akkor sem, ha az hagyta őt el. Bármilyen sérelem is érte, ennek hangoztatása nem ér annyit, hogy emiatt a gyereknek is megromoljon a kapcsolata a családot elhagyóval. Engedjük meg tehát a másiknak, hogy bár már nem él a családdal, de megtarthassa apa vagy anya szerepét arra a lerövidült időtartamra, ami még maradt számára. Az előzőekből következik, hogy a válás jogi hercehurcájába bevonni a gyereket felelőtlen hozzáállás, ha valakinek fontos a gyerek lelki egészségének megőrzése.
Néhány magára maradt szülő néha elköveti azt a hibát, hogy a párja hiánya által létrejött űrt a gyerekkel próbálja pótolni. A helyzet azonban az, hogy a gyereknek magának is több figyelemre és támogatásra van szüksége ilyen helyzetben, ezért helytelen tőle várni vigasztalást.
A szülő, aki egyedül nevel
Akár így, akár úgy maradt is egyedül valaki a gyerekeivel, van számára egy jó hír. Bár az ember azt gondolhatja ilyen helyzetben, hogy innen kezdve csak a felét adhatja a család a gyereknek, ez nem így van. Attól még, hogy egy szülővel él a gyerek, ez nem jelenti azt, hogy fele figyelmet kell kapnia a „szüleitől”.
Az egyedül maradt anya vagy apa még növelheti is a gyermekének szentelt figyelmet, gondoskodást. Bár ez nem csak idő, hanem intenzitás kérdése is, de ha már az időről van szó, akkor megemlíthetjük, hogy amíg valaki nem talál új párt, addig azt az időt is a gyerekével töltheti, amit eddig a párkapcsolatára fordított.
Saját életére nézve is szerencsés, ha a gyerekkel magára maradt szülő nem zárkózik be, nem veszi fel a „sikertelen társ” szerepét, hanem keresi az új párkapcsolat lehetőségét. Az persze érthető, hogy a sebeknek előbb be kell gyógyulniuk. (Itt a fő téma a nevelés, de említsük meg, hogy az akit elhagyott a párja, egy dolgot tehet igazán rosszul, ha azt gondolja, hogy ő értéktelen és nem érdemes másvalaki figyelmére, szerelmére.)
Együttműködés
Amikor egyedüli felnőttként nevel valakit az ember, akkor ebben az a fő nehézség, hogy nincs jelen egy másik szülő jóindulatú kontrollja. Nincs ott másvalaki, aki megkérdezhetné őt egy a gyerekkel kapcsolatos helyzetben, hogy „biztosan helyes ez így?”
Még a leghatározottabb felnőttnek is szüksége lehet egy másik személy olyan észrevételeire, melyek éppen azért értékesek, mert kívül látja azt, amit mi belülről. Kintről, nagyobb térből olyan hibák is észrevehetők, melyek „túl közel vannak” hozzánk ahhoz, hogy onnan észrevehessük.
Ezért és másért is a gyereket egyedül nevelő szülő jól teszi, ha szorosabb együttműködést alakít ki olyan személyekkel, akik nézőpontjait értékesnek fogadhatja el. Ilyen lehet például a gyerek osztályfőnöke, más pedagógusok, óvónő, a nagyszülők, egy barát, barátnő. Ha a magára maradt ember jól szétnéz az életében, akkor észreveheti, hogy nincs is annyira egyedül, mint hitte – ha csak „sikeresen” el nem mart maga mellől mindenkit.
Nehéz helyzetekben nem csak a felnőttek, de a gyerekek is képesek jobban „összekapni magukat”. Ha tehát több együttműködésre van szükség a gyerektől például az iskolába járás önállóbb megoldásához, akkor ezt őszintén el kell mondani neki. A legtöbb gyerek boldog attól, ha könnyíthet a szülő helyzetén, és még boldoggá is teheti, hogy több önállóságot kap. Bár a gyerek nem tekinthető „mini-felnőttnek”, de nehéz helyzetekben sok jó új oldalát képes megmutatni a szülőnek, aki eddig csak kevés felelősségteljes dologba vonta be őt.
Új pár beillesztése a családba
Láttunk már olyat, hogy egy gyerek nem szívesen fogad el egy új nevelőanyát vagy nevelőapát. Ezt azonban az előzi meg, hogy vér szerinti anyjával vagy apjával sem volt bensőséges a viszonya. Az a gyermekével magára maradt anya, aki őszinte, segítőkész és figyelmes anya-gyermek kapcsolatot épített fel a gyerekével, számíthat rá, hogy a gyerek elfogadja majd új párját. Sőt, ilyen esetben a gyerek már várja is, hogy a szeretett szülő ne sokáig maradjon egyedül, hanem találja meg új szerelmét. Miért, mert egy boldog gyerek boldognak szeretné látni a szülőt is.
Egyáltalán nem szükséges azt sugallni, hogy a nevelőapa helyettesítheti az édesapát. Azonban, mint azt számos jó példa mutatja, a nevelőszülőből kiváló barát válhat a gyerek számára. Ha a nevelőszülő nem próbál meg pusztán felnőttként tekintélyt alkalmazni a gyerekkel, hanem csak abban segít neki, amiben a gyerek is örömmel veszi, akkor ebből is felépülhet harmonikus családi állapot.
Néhány gyerek dacos lehet a szülő új választott párjával, de az ilyesmi jól kezelhető megfelelő mennyiségű és minőségű kommunikációval. A fő hiba pedig gyakran az, hogy az új pár megjelenése együtt jár a gyerekre eső szeretetteljes figyelem erőteljes csökkenésével. Az ilyen drasztikus változás, a saját anyjának, apjának hiánya fokozhatja a gyerek „féltékenységét”.
Ezt egyébként jótékonyan csökkenti a nevelőszülő nem látványos, hanem természetes érdeklődése a gyerek olyan tevékenységei, például hobbija vagy sportja iránt, melyre a gyerek büszke. A felnőttől származó elismerés, dicséret, jó szó könnyen megoldja az ilyen problémát. Az pedig általánosan ismert, hogy a közös, mindenki kedvére való, családi időtöltés hozzájárul először a kommunikáció felépítéséhez, majd a barátságos légkör és a jobb megértés létrehozásához.
Az összhang alapja
Még ha egyedül is marad egy szülő a gyerekkel, van valami alapvető amire támaszkodhat. Ez annyira egyszerű, hogy sokan nem tulajdonítanak ennek nagy jelentőséget. A nevelés legfőbb csatornája a kommunikáció. A kommunikáció nem egyenlő a beszéddel. A szülő téved, ha azt gondolja, hogy kinyilatkoztatásai egyenlőek a kommunikációval. Nem, a kinyilatkoztatás nem kommunikáció.
Még ha valami a szülő szerint nincs is rendben a gyerek viselkedésével, és ezt szeretné szóvá tenni, még abban az esetben is jobb kérdést alkalmazni, mint minősíteni a gyerek megoldását. Például: „Te hogy éreznéd magad, ha ezt veled tette volna valaki más?”. A gyerek ugyanis képes „ránézni” valamire, ami nincs rendben. Ha lehordják, akkor viszont könnyen falat emel maga és a szülő közé, s azon keresztül már semmilyen szó nem jut át.
Ha a szülő és a gyerek úgy ülnek le beszélgetni, hogy kíváncsiak arra, mit akar mondani a másik és ők maguk tudják, mit akarnak megértetni a másikkal, s ha van türelmük indulatok nélkül elmondani a másiknak és van szándékuk megérteni a másik mondandóját is, akkor nincs nehéz dolguk. Feldúlt érzelmekkel, indulatokkal ritkán jön létre kommunikáció. A felnőtt rosszul teszi, ha egy zaklatott gyerekre beszélgetést erőltet. Megvárhatja, míg lehiggad, s azután kezdheti nála az érdeklődést. A gyerekek szívesen beszélnek arról ami foglalkoztatja őket, erőltetni viszont nem szabad őket, mert az erőltetés csak bezárja a kapukat.
Ha a szülő csak akkor beszélget a gyerekkel, ha baj van, akkor az egy idő múlva olyan érzést alakít majd ki a gyereknél minden későbbi beszélgetésnél, hogy valami gond van. Ezért és másért is, beszélgessünk minél többet a gyerekkel sikereiről, olyan dolgokról, amiket szeret, melyekről szívesen mesél, mert ez megerősíti számára a pozitív dolgokat, ez a boldogság irányát erősíti nála.
A szülő tekintse megtiszteltetésnek, ha a gyerek a terveiről, vágyairól, céljairól mesél neki és különösen ezekben az esetekben ügyeljen rá, hogy ne kicsinyeljen le semmit, mert a célok a boldogság irányába vezetnek. Ha lekicsinyeljük valaki céljait, akkor a boldogsághoz vezető útjára teszünk keresztbe gerendákat. Még akkor se tegyük, ha valami egy felnőtt számára megmosolyogtató is lenne.
Hogyan segíthetünk?
Nem csak családtagok, hanem ismerősök, barátok is segítségére lehetnek a gyereküket egyedül nevelőknek. A jellemző nehézségek közül az első az időhiány. A szülőnek ugyanis nincs kivel megosztania feladatait. Ezért jól jön számára, ha rokonok és ismerősök időnkét felkínálnak számára olyan segítséget, ami lehetővé teszi számára, hogy elintézzen olyan dolgokat, melyekre a gyerek mellett nem lenne ideje.
Ha az ismerősök néha meghívják magukhoz a gyereket, akkor az a gyerek és a szülő számára is lehetőséget kínál kimozdulni a megszokott kerékvágásból. Ez azért is fontos, mert néhány ember ilyen helyzetben hajlamos visszahúzódva élni.
Az anyagi helyzete sok teljes családnak sem fényes, de különösen megszorulhat az, aki egyedül neveli a gyerekeit. Nem biztos, hogy van körülötte olyan, aki pénzzel tudja támogatni, de kisebb nagyobb tárgyi segítség is jól jöhet számára.
A pedagógusnak a gyerek iránti valamennyivel több figyelme értékes hozzájárulás lehet, ami jól kiegészítheti a szülői gondoskodást.
Ez csak ízelítő. Lehetetlen felsorolni az összes módját annak, hogy egy anyának vagy apának hogyan segíthet a környezete. A legokosabb, ha a család körül minél többen rákérdeznek az egyedül maradt szülőnél arra, hogy mi lenne számára az igazi segítség, hiszen nála jobban ezt senki sem tudja.
A szerzőről
1 thought on “Egyedül nevelem a gyermekem”
Comments are closed.