(I. rész: Kiégésről nem csak idős tanároknak)
Egyre több pedagógus számol be arról, hogy a kiégés jelei mutatkoznak rajta, kevésbé lelkes már az iskolai tanári munka végzésében. Tehetünk valamit ez ellen?
Mit jelent a kiégés? Az a folyamat, melynek során valakinek a lelkesedése egy bizonyos időtartam alatt lecsökken, és elveszíti saját hajtóerejét, ami korábban egy cél felé vezette. Esetünkben ez a cél a pedagógus pályán betöltött szerep és az azzal elérni kívánt eredmények.
A kiégésnek azzal az értelmével foglalkozunk most, amikor egy szakma iránti lelkesedés csökken, konkrétan pedig azzal, amikor a tanár azt veszi észre magán, hogy valamelyest vagy teljesen kiégett. A kiégés úgy is végbemehet, hogy a pedagógus észre sem veszi magán. Ahhoz, hogy megoldásokat kínáljunk kiégés ellen, előbb megvizsgáljuk a kiégés folyamatát.
Ha a követező sorok olvasása közeben bármely tanár vagy szülő úgy érezné, hogy ő nem tartozik egyik kategóriába vagy felsorolásba sem, vagy ha nagyon is érintve találná magát egy-egy témában, akkor ettől ne érezze sértve magát. Nem ismerek szülőt vagy tanárt, magamat is ideértve (mindkét kategóriában), aki ne rontott volna el már valamit saját feladatkörét illetően. Ez nem ok arra, hogy csökkentsük önbizalmunkat, ráadásul nem annyira rejlik emberi nagyság a hibátlanságban, mint inkább a hibák és azokban játszott szerepünk felismerésében és korrigálásban.
Csak idősebb tanárokat fenyeget a kiégés?
Azt hihetnénk, hogy ez csak idősebb tanárok problémája, ezt azonban akár már 5-10 évvel a főiskola vagy az egyetem után is tapasztalhatja magán egy tanár. Fiatal pedagógusok között többel is találkoztam, akik megfigyelve korosabb kollégáik kiégését, felteszik maguknak a kérdést: „Hogyan tudnám én elkerülni, hogy így kiégjek 20 év alatt?”
Válaszolunk majd erre a kérdésre, de előbb hamarosan megnézzük a kiégés mechanizmusát úgy, ahogyan az végbemegy egy tanárnál.
Maradva még a fiatal tanárok fenti aggodalmánál, érdemes megemlíteni, hogy akár már az elindíthatja egy a pályára frissen került tanár kiégésének hosszú folyamatát, ha túl sok tapasztalt kollégája „vigasztalja” azzal, „Én is ilyen lelkesen kezdtem, de majd te is belefáradsz egy idő múlva.”
A szülők szerepe pedagógusok kiégésében
Balgaság lenne egyértelműen a tanítványok szüleinek viselkedésére fogni a tanár kiégésének jelenségét. Pedig valóban hozzájárul az, ha a pedagógus túl gyakran, túl hosszú ideig nélkülözi a szülői együttműködést a gyerekek nevelésében. Emiatt hosszú távon egyre magányosabbnak érzi magát az oktatásban és nevelésben, miközben tudja, hogy sok minden otthon dől el a gyereknél.
Ismert az a jelenség is, hogy néha vagy gyakran egy-egy szülő meg sem vizsgálva a valódi helyzetet, hibáztatja a tanárt, más gyerekeket, vagy nekiesik az iskolának. Ez a lelkesedés gyorsabb ütemi leépülését okozhatja egy olyan tanárnál, aki egyébként mindent megtesz osztályáért és tanítványaiért.
Érdekes, hogy sok szülő észreveszi a kiégést egy tanárnál, de ritkán gondolnak bele abba, hogy hosszú évek alatt hány osztály, mennyi gyerek járult hozzá apránként, de hosszan lelkesedése, önbizalma vagy a nevelés és oktatás eredményességébe vetett hite csökkenésébe.
Ha a pedagógusok ismernék és át tudnák adni a szülőnek a szülő-gyerek-pedagógus háromszög működését, akkor ez is hozzájárulna a jobb szülő-pedagógus együttműködéshez, és ahhoz, hogy ne égjen ki a tanár, legalábbis ne a szülőkkel való hiányzó együttműködés következtében.
A társadalmi megbecsültség hiánya
A fizetés valószínűleg a legkevésbé olyan tényező, ami a kiégéshez hozzájárul, mivel egy alapvetően sikeres ember önbecsülését a kevés pénz nem csökkenti. Okozhat nehézséget a tanár számára a megélhetés, de ettől nem nagyon csökken a diákok, az oktatás, a nevelés iránti lelkesedése.
Ha azonban azt hallja saját környezetében, és ilyesmi jön vissza a médiából is, hogy a tanárok alig tudnak tenni valamit diákjaik tisztességesebb viselkedéséért, jobb írás és olvasás képességeiért, és általában a képzettségükért, akkor ez meglehetősen leértékelő számára. Ezek olyan általánosítások, melyek mögött még ha valós tapasztalatok is állnak, nem igazak minden tanárra, és bármely iskolára.
A pedagógus azonban könnyen magára veheti ezeket a vélekedéseket, s akkor úgy érzi, hogy egyedül még csak megvívná szélmalom harcát, azonban ekkora ellenszéllel szemben nem fogja.
Ez utóbbi gondolat a kiégés egy jele. Amúgy mi a baj az ellenszéllel? A hajósok tudják, hogy ha nem jön szemből a szél, akkor az azt is jelenti, hogy nem haladnak semerre. Csak azokat nem próbálják meg megállítani mások, akik állnak. Ha egy tanár halad, találkozik majd olyanokkal, akik meg akarják állítani őt. Amikor ilyenekkel már nem találkozik, akkor túl van a kiégés egy szakaszán.
A pedagógusok kiégésének sebessége
Léteznek pedagógusok, akik pályájuk vége felé sincsenek kiégve. Ez a tény már önmagában is mutatja, hogy a kiégés különböző tanárok esetében nem egyforma sebessége megy végbe, és néha meg sem történik.
Mindannyiunk számára világos, hogy nem vagyunk egyforma személyiségek. Egyik tanár jobban bírja a gyűrődést, a másik kevésbé. Ismerünk olyan idős tanárokat, akik úgy mentek nyugdíjba, hogy alig csökkent a diákoknak szánt mosolyuk átható ereje. Mások viszont hamar és sok keserűséget gyűjtenek magukba, végül külső nézőpontból akár házsártos embereknek is tekinthetők, pedig szívük mélyén nem azok.
Hamarosan kiterítjük a kiégés egyszerű, de tragikus folyamatát, s ott kiderül majd az is, hogy a kiégés sebességét miféle egyéni különbségek határozzák meg.
A kiégés sebességének van egy nem a tanár személyiségétől és közvetlen környezetétől függő oldala, ez pedig az, hogy mennyi idő alatt égett volna ki ugyanaz a tanár, ha 20 évvel ezelőtt lépett volna be az iskolába a munkahelyére megtartani első óráját, nem pedig ma.
Az, hogy mennyit romlik 5-10 év alatt az az állapot, ahogy a gyerekek egy óvodából vagy alsóbb iskolából az adott évfolyamra érkeznek, már önmagában jelzi, hogy a pedagógusok kiégése gyorsul. Ha ez korábban valakinél 20 év alatt ment végbe, akkor ma akár 10 év is elég hozzá.
Ez összefügg a társadalom általános erkölcsi állapotának gyorsuló hanyatlásával. (Nem tartozik a témához, de ezt a hanyatlást azért érzékelik csak kevesen, mert időben elnyújtva megy végbe, és mert a technológiai fejlődés [elektronika, energia, kémia és más] azt sugallja, hogy az emberiség előre halad.)
A kiégés folyamata
Az egyes tanárok eltérő helyekre és körülmények közé érkeznek, s már az elején igencsak eltérő életutak vannak, de a kiégést demonstráló úthoz legyen most a kiinduló pont következő: Kijön a végzett tanár a főiskoláról vagy az egyetemről és valamekkora, a személyiségétől függő lelkesedéssel munkához lát. Vannak céljai azzal, hogy a pályára lép.
Igyekszik mindent úgy csinálni, ahogyan tanulta, bár a helyszínen rájön, hogy akadnak dolgok, melyekre nem készítették fel. Szaktantárgyi tudása bőségesen elegendő a főiskoláknál lejjebb lévő oktatás igényeihez képest, viszont nagyon hamar szembesül vele, hogy a diákok viselkedésének megoldásához nincs elegendő, megfelelő és emberi eszköze.
Mondjuk egészen jól elboldogul a tanítás módszereivel, s azokkal a gyerekekkel, akik megfelelő megalapozással érkeztek az óvodából, vagy az alsó tagozatból – attól függően, hogy alsóban vagy felsőben tanít a tanárunk -, eléri a tananyag megértését és többé-kevésbé azt is, hogy alkalmazni tudják, amit megtanultak. Ha van módszertani nehézsége, akkor azt könyvek, vagy kollégák jó tanácsai alapján gyorsan korrigálja.
Hurrá, tanár lettem!
A tanároknak már ezen a ponton le kell nyelniük a pirulát, ami a következő listából áll:
- A gyerekek egy része egy vagy több tantárgyat nehezebben tanul.
- Diákjai egy részének nincs érdeklődése egy vagy több tantárgy, például az övé iránt.
- Az oktatási szisztémában nem könnyű kezelni a gyerekek különböző képességeiből származó, és a más okok miatti eltérő haladási sebességet.
- A lemaradás legalább néhány tanuló esetében állandóan visszanyúlásra készteti őt az anyag egy korábbi részéhez, ha pedig ezt nem teszi meg, akkor ezeket a tanulókat végleg elveszíti az osztállyal való haladás szempontjából.
- Az órai idő nem feltétlenül elegendő a tanagyag megértéséhez és begyakorlásához, de házfeladatot nem mindenki készít alaposan, vagy egyáltalán nem csinál.
Bár ez a lista koránt sem teljes, a fent felsoroltak külön-külön mind csökkenthetik a lelkesedését valamilyen mértékben, így hozzájárulhatnak a kiégéséhez, még ha ezt pályája elején nem is nevezné így. A pálya eleje, csak egy amolyan „Isten hozott a valóságban” érzés (a Mátrix című film után).
Oda nem illő viselkedés
A fekete leves azonban az oda nem illő viselkedés, a fegyelmezés és az ebből eredő bonyodalmak.
Ebbe a listába tartoznak egyeben mellett ezek:
- A gyerekek fegyelmezése elvisz valamennyi időt az órából, ami kihívás a megtervezett órai haladással szemben.
- Az oda nem illő viselkedés így még a jobban haladókat is lassítja.
- Néhány diák olyan nem kulturált megjegyzéseket tesz, melyek kezelésre szorulnak akár az óra időtartamán túlnyúlóan is.
- Akadnak kifejezetten ellenséges viselkedésű gyerekek is, akik a „rombolásra szakosodtak”.
- A szülők egy részét nem érdekli sem a gyereke iskolai viselkedése, sem a tanulmányi eredménye.
- A szülők egy része nem közreműködő, nem jön el szülői értekezletre.
- A szülők egy része ugyan bejön az iskolába, ha behívják beszélgetni a gyerek körüli nehézségekről, de azzal utasítja vissza az együttműködését, hogy „Azért van az iskola, hogy megnevelje.”
Ez a két felsorolás egyáltalán nem teljes. Ha egy pedagógus olvassa ezeket, akkor már haladhatna is tovább a saját felsorolásával, ami saját tapasztalataiból áradna.
A lényeg azonban körülbelül az, hogy vannak céljai, de sok-sok akadály van ezeknek a céloknak az útjában, s ezek között vannak olyanok, melyek megkeserítik, míg mások végleg meghiúsítják egyes céljait. Ezek a pedagógus veszteségei.
Használhatnánk azt is a kiégés definíciójának, hogy az ezeknek a veszteségeknek a felhalmozódása, s az ezek miatt kialakult lemondás korábbi oktatási és nevelési céljairól.
A cikk második részében azzal foglalkozunk, hogy mit tehetünk a pedagógusok kiégése ellen.
Novák Ferenc
társ a nevelésben
www.gyerekneveles.hu
Ha tetszett, akkor “LIKE”!
A szerzőről
