Van a gyermeknevelésben egy képzeletbeli piros lámpa. Lehetne ez egy valóságos lámpa is, mondjuk a zebránál, ahol a gyereket átcibálja anyuka a piros lámpán keresztül, hogy még elérje a buszt a túloldalon. Ilyesmit te is megfigyelhetsz naponta. Túl egyszerű lenne azonban ha csak erről beszélnénk.
Ez a képzeletbeli piros lámpa ennél sokkal több. Általában a szabályok megsértése a szülő által. Mivel a gyermeknevelés 70%-a azon múlik, hogy mi milyen példát mutatunk a gyereknek, ezért egyáltalán nem mindegy, hogy hányszor lát minket hibázni, hányszor lát minket „szándékosan tévedni”. Nincs abban semmi meglepő, hogy mi felnőttek, mi szülők is hibázunk néha. Ez különösen akkor nem gond, hogyha be is valljuk a gyereknek, hogy ebben tévedtünk, ezt elrontottuk, ebben hibáztunk. A szándékos szabálysértések azonban egy másik kategória.
Piros a lámpa
Ha a gyereknek azt mondjuk, hogy „gyere, még át kell rohannunk, el kell érni a buszt”, és piros lámpánál átmegyünk, akkor hogyan kérjük majd arra a gyereket, hogy amikor majd megy iskolába, akkor nagyon figyeljen oda, hogy csak zöld lámpánál haladjon át. A téma azonban túlmegy a piros és a zöld lámpa kategóriáján. Nehezen mondhatjuk a gyereknek, hogy beszéljen kedvesen a testvérével, legyen kedves az osztálytársaival vagy az óvodatársaival, ha mi magunk otthon ezt nem képviseljük. Ha hazajön apa vagy anya, és rendszeresen morog a párjával, és itt most nem arról van szó, hogy valakinek néha van egy rosszabb napja, hanem rendszeresen. Akkor hogyan várhatjuk el a gyerektől, hogy megmaradjon benne az a természetes kedvesség, ahogyan ők születnek?
Példamutatás
A példamutatás kategóriája az is, hogyan beszélünk a szomszédról a háta mögött. Hogyan beszélünk a vendégekről, amikor elmentek; mert könnyű lehet valakinek kedveskedni egy vendéggel, amikor ott van, de mennyire tartjuk az ő személyét értékesnek, amikor nincs ott? Mondhatjuk-e a gyereknek, hogy igyekezzen kijönni a tanáraival, hogy ne érje őt hátrány az iskolában, ha mi a tanár háta mögött állandóan szidjuk őt? Elvárhatjuk a gyerektől, hogy rend legyen a szobájában, ha a mi szekrényünkben, a mi asztalunkon soha nincsen?
A gyerekek képesek sok mindent megtanulni úgy is, hogy szóban adjuk át nekik, hogy ez így helyes vagy úgy helyes, a mi életünkkel azonban példáznunk kell azt, amit elvárunk tőle is. Ha mégis hibáznánk, akkor legjobb, ha bevalljuk, legjobb, hogyha beismerjük, mert akkor a gyermek képes lesz túllépni ezeken a hibákon, és mégis képvisel valamilyen olyan elvárt dolgot (értékrend), amit saját magától vár el, vagy ami a mi családunkban illik, nem illik.
Engedj meg még egy apróságot a végére. Nem csak a saját gyermekünknek mutathatunk jó példát. Ha te egyedül sétálsz át egy zebrán és szemben ott van egy gyerek, akkor ő is látja, hogy te példamutatóan megvárod a zöldet vagy nem várod meg. Ez már egy kicsit magasabb rendű odafigyelés a társadalom más tagjaira.
A szerzőről
