Egyetlen gyerek nevelése is igényel hozzáértést, ennél azonban összetettebb a helyzet, amikor közel hasonló korú testvérek neveléséről van szó.
A gyerekek közötti nagy koreltérés is hozhat nem hétköznapi problémákat, de a szülők számára gyakran a hasonló korú testvérek nevelése jelent kihívást.
A testvérek osztoznak
Azok a testvérek, akik közel hasonló korúak, általában versenyhelyzetben találhatják magukat egymással. Különösen az első pár évben egyforma mértékben és gyakran egyszerre, egy időben igénylik apa vagy anya figyelmét. Az európai családok nagy részében hét közben nincs otthon két szülő, hanem az anya van velük.
Gyakori, hogy az egyik gyerek ezt kéri anyától, míg a másik valami mást szeretne. A szülő pedig csak sorban egymás után képes megfelelni egyik és a másik kérésnek. Ez megismétlődik egy nap alatt igen sokszor. Egy évben pedig 365 nap van. Ez olyan sok kisebb-nagyobb verseny a gyerekek között, hogy állandó elégedetlenség és civódás alapja lehet.
Mi tehet a szülő?
Az idősebb gyerek általában könnyen megérti, hogy a kisebbnek több segítségre és elsőbbségre van szüksége, mert kevesebb dolgot tud maga megcsinálni. Azonban még ebben az esetben is ügyelni kell arra, hogy a nagyobb gyereknek is szüksége van a szülei figyelmére.
Sok szülő alkalmazza helyesen azt, hogy bevonja a nagyobbik gyereket a kisebbel való törődésbe. Ezen a módon nemhogy hátrányban nem érzi majd magát az idősebbik, de ráadásul büszke is lesz arra, hogy segíthet. A kisgyerekek, amint mozgáskoordinációjuk már lehetővé teszi, szívesen segítenek. (Tinédzserek szülei persze gyakran panaszkodnak arról, hogy a gyerek „semmit nem segít otthon”, de ezt a helyzetet a család érte el azáltal, ahogyan kisgyermekkorában viszonyult a gyerek segítő szándékához. Erről egy önálló cikk szól majd ezzel a címmel: „Miért nem segít otthon a gyerek?”)
Az idősebb gyereknek a fiatalabbal végzett feladatokba vagy játékba való bevonásánál kevésbé hatékony, de működő megoldás, ha elmondjuk neki, hogy amint befejeztük azt, amibe belefogtunk, utána már ő jön. Ezzel kapcsolatban az a legnagyobb hiba, amit a szülő elkövethet, hogy nem tartja be adott szavát. Emiatt az idősebb gyerek nem csak háttérbe szorul, de azt is megtanulja, hogy „nem kell betartani, amit megígérünk”.
Nem minden feladatunk olyan, amibe bevonható a gyerek. Ha ilyen feladatunk van és ezért a kisebbikkel való törődésbe nem tudjuk bevonni a nagyobbikat, akkor hatásos, ha erre az időre adunk neki valamilyen elfoglaltságot.
„Csökken a testvérek korkülönbsége?”
A sorrend, tehát az, hogy mikor foglalkozunk a fiatalabb és mikor az idősebb testvérrel, annál fontosabb, minél fiatalabbak. Általában a kisebb élvez elsőbbséget, mivel általában több dologban szorul segítségre. Különösen így van ez, amikor az egyik gyerek egy éves, a másik pedig kettő, vagy amikor az egyikük két éves, míg a másik három.
2 és 3 éves testvérek esetében kevésbé hathatunk a nagyobb gyerek lelkére, hogy miért a kisebb élvez elsőbbséget, mint mondjuk 6 és 7 éves korú gyerekeknél. Ez utóbbi esetben jobb is, ha közel egyforma mennyiségű figyelmet fordítunk mindegyikőjükre. Ráadásul az sem árt, ha 6 és 7 éves kor felett már kevésbé használjuk a kisebb-nagyobb jellegű pozitív megkülönböztetést a 6 éves irányában.
Ahogyan múlnak az évek, a korábbi közeli korkülönbség elveszíti jelentőségét. A hat éves gyerek közel hasonló dolgokat old meg egyedül, mint a hét éves. Messze kisebb közöttük a különbség, mint kettő és három éves korukban volt.
Miért fontos a sorrend megszüntetése
A szülő jól teszi, ha amilyen hamar csak lehet, de hat éves kor felett már felváltva részesíti elsőbbségben az egyik majd a másik gyereket különböző szituációkban. Így mindkét gyerek megtanulja, hogy türelmes legyen, amíg a szülő a testvérével foglalkozik. Ha nem töröljük el az állandó sorrendet, akkor a kisebb gyerek mindig kisebbnek, kevésbé képesnek és másodrendűnek érezheti majd magát. Ugyanebben az esetben a nagyobb gyerek pedig úgy érzi majd, hogy állandóan háttérbe szorítják és a szüleinek csak a kisebb testvér számít.
Néhány helyzetben a szülő tényleg csak felváltva, egymás után foglalkozhat gyerekei kérésével vagy szükségletével. Arra azonban ügyelni kell, hogy minden más helyzetben jobb családi közösségben működni. Együtt játszani, együtt takarítani, együtt sportolni.
Akár feladatok elvégzéséről, akár játékról van szó, az együttes tevékenység növeli a gyerek beilleszkedési esélyeit, amikor majd óvodába vagy iskolába megy. Az együttműködés elsajátítása a gyerekkorban kihat arra is, amikor majd felnőttként már egy munkahelyi közösségben kell dolgoznia.
Apa hazajön
A „nyugati társadalmakban” elég ritka, hogy az apa van otthon a gyerekekkel, ezért gyakrabban beszélünk a gyerekeit otthon nevelő anyáról, mint az apáról. Az apa szerepe azonban ebben a felállásban sem kisebb, mint a párjáé.
Nagyon helytelen ha az anya otthoni tevékenységét és az apa munkáját úgy méricskélik, hogy melyik értékesebb. Ezek ilyen módon nem összehasonlíthatók, az ezzel kapcsolatos okoskodás csak „arra jó”, hogy békétlenséget teremtsen a családban.
Az Apa lehet néha fáradt, amikor hazaér, de ha ez „éveken át tart”, akkor a család, de leginkább az apa végleg elmulasztja azt a nagy örömöt, amit a gyerekeinkkel való foglalkozás, törődés, játék és tanulás okoz, ha ezeket együtt csináljuk velük. Hétvégéken, de hét közben, munka után is lehet módja törődni a gyerekekkel.
Sokszor hallani, hogy az anya „otthon van a gyerekekkel”, míg a férje majd meg szakad a sok munkában. Senki sem vitatja el az anyagiak előteremtésének fontosságát. Az a férj azonban, aki még nem próbált meg egy-két teljes napot gondoskodni mondjuk egy kétéves gyerekről, az esetleg nincs teljesen tisztában azzal, hogy ehhez mennyi energia kell.
Ma már elég gyakori, hogy anya és apa is dolgozik, s a gyerekkel töltött idő estére és hétvégére korlátozódik. Ilyenkor nem kevés művészet egyensúlyt teremteni a háztartási teendők és a családi együttlét között. A családi békének és a gyerekek kiegyensúlyozott lelki fejlődésének az alapja a jó párkapcsolat. Amikor ez nincs meg, akkor akármilyen „jó PR-t” is mutatnak a szülők, a gyerekeket már elvesztették, már nem példaképek számukra, és az ő életük is sérül.
Játékok és egyéb tárgyak
Akár egy külön téma is lehetne a közel hasonló korú gyerekek saját játékai, iskolai eszközeik, ruháik, sporteszközeik és egyéb tárgyaik.
Gyakorló szülőknek ismerős, mennyi baj forrása lehet, hogy ez vagy az a tárgy kinek a tulajdona. A lényeg gyerek bármilyen tulajdonánál az, hogy szabadon rendelkezhessen vele. Erre most sokan felmordulnak, és valami ilyesmit mondanak: „Nehogy már azt csinálja azzal a drága dologgal amit akar! Rontsa el? Cserélje el valakivel valami haszontalanra?”
A válasz mindegyik kérdésre: igen. A szülő jól teszi, ha tanácsot ad, de ha a gyerek másként látja, akkor jobb, ha hagyjuk. Előbb-utóbb megtanulja, milyen döntéseivel jár jól, és melyekkel nem. Természetes, ha mint szülő, nem ért egyet ezzel a bekezdéssel. Van magyarázat a következőben.
Ha gyerek nem dönthet szabadon a tulajdonáról, akkor nem lesz számára értékes a tulajdon, végül úgy érzi majd, hogy nem is lehet igazából birtokolni semmit. Úgy látja majd, hogy mások döntenek mindenről. Az a gyerek, aki így nő fel, gyakran már mint felnőtt, képtelen lesz elegendő pénzt keresni, sikeresen vállalkozni. A dolog másik oldala, hogy még a dönteni is képtelenné válhat, hiszen túl sokat döntöttek helyette mások.
Közel hasonló korú testvérek esetén arra kell ügyelni, hogy világosnak kell lennie, hogy melyik tárgy kié. Meg kell tanítani őket arra, hogy vigyázni kell a testvér játékaira és más tulajdonaira is, mert annak sérülése szomorúság forrása lehet a másik számára. Azok a gyerekek, akiket megtanítottak tisztelni mások tulajdonát, nem keverednek olyan helyzetbe, hogy elcsenjenek valamelyik osztálytársuktól valamit, ami nem az övék.
Sok öröm
Van még pár dolog, amire ügyelnie kell annak, aki hasonló korú gyerekeket nevel, de emeljük ki itt a vége felé, hogy nagyon sok előnyös lehetőség is rejlik ebben a nevelési helyzetben.
Hasonló korú gyerekek könnyen megértik egymást, míg nagyobb korkülönbség esetén a kicsitől kevésbé várható el, hogy a nagyobb fejével gondolkodjon, amikor neki lenne szüksége több megértésre. Gyakran ugyanazokat a kornak megfelelő meséket, mesehősöket, filmeket kedvelik, így könnyű velük családi programokat csinálni, majd beszélgetni a közös élményekről.
Az ritka, hogy mindkét gyerek ugyanabban lenne tehetséges vagy akár kimagaslóan jó. Így viszont saját erősségeikkel lehetnek segítségére a másiknak. Ahhoz, hogy a szülő vagy a pedagógus a különbözőséget előnnyé formálja, csak annyit kell tennie, hogy mindenkit azért dicsér meg amiben jó és azért is mert képességét más gyerekek, a csoport, vagy az iskolai osztály teljessége számára is kamatoztatja.
A szerzőről
