Létezik a gyermeknevelésben egy nem rejtélyes, de alig ismert dolog, aminek a fontosságát nehéz túlhangsúlyozni. A legtöbb otthoni és iskolai helyzet könnyebben megoldódna, ha szülők és pedagógusok növelnék e háromszögnek a nevelésben betöltött szerepét.
E háromszög három csúcsában balra a szülő, majd a pedagógus és legfelül a gyerek van. A geometriai elrendezésnek nincs nagy szerepe, de jelképezi, hogy a szülő és a pedagógus jó alapot biztosíthatnak a “felettük álló” gyerek fejlődésének biztosításához. A három oldal a kommunikációt jelenti a három résztvevő között.
A nevelés alapvető háromszöge
Ha bármely két résztvevő között lecsökken a kommunikáció, akkor nem csak a gyermek lehetőségei csökkennek a kiteljesedésre, hanem a felnőttek esélyei is ahhoz, hogy hozzájáruljanak a gyerek fejlődéséhez. Minél jobb a résztvevők kommunikációja (gyerek-szülő, szülő-pedagógus, pedagógus-gyerek), annál hatékonyabb a résztvevők hozzájárulása a neveléshez.
Bár közismert, hogy a szülőnek és a tanárnak vagy az óvónőnek együtt kellene működniük a gyerekekkel kapcsolatos pedagógiai munkában, ez nem mindig van így. Sok tanár tapasztalta már, hogy a szülő nem mutat érdeklődést a gyerek iskolai élete iránt, még olyat is láttak, hogy a szülő négy év alatt egyszer sem találkozott az osztályfőnökkel.
A fordított helyzet ritkább, de előfordulhat az is, hogy a pedagógus bízva saját tudásában, figyelmen kívül hagyja, amit a szülő tud a gyerekéről vagy javasol vele kapcsolatban.
Bármely jóérzésű felnőtt számára nyilvánvaló, hogy a két felnőtt együttműködése fontos a gyerek érdekében. Nem számít, hogy szimpatikus-e a szülő a tanárnak, vagy hogy nagyra tartja-e a szülő a pedagógus munkáját, mert bármilyen ellentétük fölé kell emelkedniük, hiszen van egy közös érdekük. Ez pedig a gyerek fejlődésének támogatása, képzésének magasabb szinte emelése, közösségi életének fejlesztése a nevelés céljainak irányában.
A gyerek hozzájárulása
A poroszos, szigorúan tekintély elvű nevelés sötét középkora után ma már a legtöbb nevelési gyakorlat szán valamilyen szerepet a nevelés módszereinek megválasztásában a legfontosabbnak, a gyereknek. Ez fontos is. Egy-egy vonal a gyerek és a szülő, valamint a gyerek és a pedagógus között is létezik, így felmerül a kérdés, hogy „a gyerek is hozzájárul a neveléséhez”? Igen, az együttműködési hajlandóságának arányában feltétlenül.
Ha a két felnőtt együtt, de a gyerek együttműködésének elnyerése nélkül próbálja meg mederben tartani a gyerek fejlődését, akkor meglepődve tapasztalják majd, hogy csak a személyes jelenlétükben tartja be a gyerek a szabályokat. Amint magára marad azoban, felrúgja azokat. Ha pedig továbbra sem veszik figyelembe az ő meglátásait, akkor annyira „megadhatja magát”, hogy fegyelmezettnek tűnhet, de valójában elveszíti önbizalmát és saját hitét önmaga irányításában.
Természetesen a nevelés szó nem sokat mond például egy alsó tagozatosnak, így a felnőttek nem tőle várják a nevelés irányvonalának kialakítását. A gyereknek a neveléshez való hozzájárulása tehát inkább azon múlik, hogy figyelemmel vagyunk az ő elképzeléseire, fogadjuk, megértjük és viszonozzuk kommunikációit. Ha a felnőtt nem működik együtt vele, akkor nehéz tőle elvárni az ellenkezőjét.
Ne használd így a háromszöget!
Az emberi kapcsolatokban háromszög szó előfordul negatív előjellel a „szerelmi háromszög” fogalmában. Az a háromszög, csalás, lelki fájdalom és lelkifurdalás forrása. Ott a résztvevők nagy mértékben rejtegetnek valamit a harmadik elől, a kommunikáció ritkán nyílt és tartalma gyakran egy harmadik személy kárára szolgál.
A gyermeknevelés alapvető háromszöge ezzel szemben tipikusan pozitív előjelű, legalábbis ha jó cél érdekében használják.
Bármely két résztvevő (gyerek, pedagógus, szülő) rosszul teszi, ha valamilyen előny érdekében a harmadikkal szemben akar összefogni. Mit ér el az a szülő, aki a gyereknek a tanárt becsmérli a háta mögött? Azt, hogy a gyermek előre felmentve érzi magát a tanárral, az osztállyal vagy az iskolával kapcsolatos bármilyen cselekedeteiért. Így tetteit sokkal több deviancia, normálistól való eltérés jellemzi majd. Több olyat is megenged majd magának, ami az ő gyermekek és tanárok általi kiközösítését eredményezheti.
A szülőre közvetlenül is visszahathat a tanár efféle fúrása. A gyerekek többsége ugyanis elég jó megfigyelő és le tudja vonni a megfelelő következtetést, ha a szülő igazságtalanul „bánt” általa kedvelt tanárt a háta mögött.
Jól teszi hát a felnőtt, ha nem a másik (szülő vagy pedagógus) rovására próbál népszerűséget szerezni a gyerek előtt. A gyerek nem attól lesz „erős”, ha kettő vagy több egymást gyengítő felnőtt neveli. Az segíti legjobban szellemi épülésében, ha a pedagógus és a szülő külön-külön és összefogva is az ő előmenetelén dolgozik.
Ne használjuk tehát a nevelés alapvető háromszögét mások kárára!
Ezt a gyerekeknek se engedjük meg
Sok gyerek igyekszik megtartani veleszületett, természetesen becsületes hozzáállását. Tőlük általában érdemi cselekvést, őszinte válaszokat és véleményeket kapnak a felnőttek. A sok rossz minta azonban nem kevés számú gyermeket térített már le erről az egyenes útról.
Ezért bár az nagy lépés, hogy a szülő és az óvónő vagy a tanár együttműködnek egymással a gyerek érdekében, azonban van néhány gyerek, akinél arra is figyelni kell, hogy ő maga össze ne ugrassza a felnőtteket. A szülő és a pedagógus könnyen megelőzheti ezt, ha a gyereknek a másik felnőttről közzétett túlságosan egyoldalú kritikus állításait ellenőrzi. Ezt megteheti egyszerűen, ha személyesen, vagy telefonon, vagy akár e-mailben érdeklődik a dolog igazságtartalmáról a másik felnőttnél.
Két szülő, de egy csúcs
A szülő-gyermek-pedagógus háromszög szülő oldalán mindkét szülő elfér. Néhány pedagógus feltételezi, hogy a két szülő egyenértékű, míg mások megfigyelték, hogy az anya és apa nem egyforma hatókörrel rendelkezik a gyerek nevelésében. Egyszerű esetben nincs ebben semmi különös, egyszerűen csak arról van szó, hogy kialakul ebben valami feladatmegosztás a családban.
Vannak azonban olyan családok is, ahol a két szülő közül az egyik annyira „erős” egyéniség, hogy csak az ő szava érvényesül. Nem megyünk most bele abba, hogy milyen hatással lehet ez a nagy különbség a gyerek későbbi, saját családjában betöltött szerepére.
A háromszög szempontjából csak az a fontos, hogy ha a két szülő jelentősen eltérő súllyal bír a nevelésben, akkor a pedagógusnak hasznos tudnia, melyikükre számíthat jobban.
Érdemes megjegyezni, hogy az egyáltalán nem biztos, hogy a nevelés szempontjából meghatározó szülő az, akinek megfelelő a tisztánlátása, a helyes megítélése akkor, amikor a gyerekkel, a családdal vagy a pedagógussal egyetértésre kell jutni a gyereket érintő kérdésben vagy akár konfliktusban.
Optimális esetben az anya és az apa szavának közel egyforma súlya és értéke van a családban. Ilyenkor a tanár vagy óvónő is több együttműködésre számíthat a szülők részéről.
A szerzőről
