Sok szülő kételkedik abban, hogy megfelelő segítséget tud-e adni általános iskolás korú gyermekének, ha a téma a matematika! (A szerkesztő megjegyzése.)
Az egyik legsajnálatosabb dolog, amit munkám során a szülőkön tapasztalok, hogy sokaknál megtört a saját magába vetett bizalma, ha a matematikáról van szó.
Főként az utóbbi három évben a tananyagokban történt rengeteg változtatás. Ez azt eredményezte, hogy mostanra még a felsőfokú végzettséggel rendelkező szülők is kételkednek abban, hogy megfelelő segítséget tudnak-e adni általános iskolás korú gyermeküknek. Tartanak tőle, mivel sok esetben ők nem úgy tanulták, ahogy jelenleg oktatják. Úgy érzik, esetleg inkább még több gondot tesznek a tanuló vállára, ha „belekontárkodnak” a házi feladatba.
Volt olyan anyuka, aki a korrepetálás bizonyos pillanatánál „rám támadt”. Ötödikes gyermekét segíttettem a matematika tanulásban. Annál a résznél, amiben ő már nem tudott segíteni, teljes zaklatottságban odaállt az asztal mellé és megosztotta velem, nyomdafestéket nem tűrő véleményét a feladatról, a tananyagról, a tankönyv szerzőről és a tanárnőről.
A helyzet valóban nem túl rózsás. A magánsulinkban azonban nap mint nap bebizonyosodik, hogy van megoldás, van kiút a problémából!
Szeretnék megosztani néhány gyakorlatias megoldást a fenti gondok elkerülésére:
A kutya a feladat kérdésében van „elhantolva”!
Az esetek többségében, azt tapasztaljuk a tanulóinknál, hogy a feladat megoldásának képtelenségét a kérdés „meg nem értése” okozza. Általában minimum egy olyan szó vagy kifejezés van a kérdésben, aminek a jelentése nem ismert a tanuló előtt. Ez általában egy egyszerű, sokat használt szó. Például: bármely, egység, elem stb.
Ami minden esetben remek segítség a gyerkőcnek ilyen esetben, ha segítünk neki megismerni annak a szónak a jelentését. A feladat szerinti jelentését több példamondatba foglalva begyakoroltatjuk.
Matematika – soha nem az a probléma, ami annak látszik!
Amikor a tanuló elakad otthon házi feladat készítés közben egy feladat elkészítésénél, akkor fontos, hogy tudjuk az esetek többségében előrébb van a problémát okozó hiányosság
Például: Ha egy matek feladat megoldása többszöri próbálkozásra sem sikeres. Megnéztük a feladat kérdésében lévő szavakat és ez sem oldotta meg a problémát. Akkor a következő a feladat előtti tananyag. Lapoztassunk vissza a tanulóval és nézessük át vele az adott anyagrész szavait. Aztán segítsünk megtalálni a szavak oda illő meghatározásait (teljesen rendjén van, ha szótárat hívunk segítségül).
A problémák jelentős része kezelődik, ha megtaláljuk és „tisztába tesszük” a szavakat a tananyagrészben.
Mikor azt hiszed, hogy elég mélyre ástál, még folytasd!
Előfordulhat olyan helyzet is hogy miután megtettük a fenti lépéseket még mindig nem sikeres a tanuló a feladat megoldásában. Ne csüggedjünk! Itt jön a legcselesebb rész! Sok esetben tapasztalható, hogy egy összetettebb feladat megoldásánál a tanulónak nem az éppen tanult tananyagban van hiányossága. Akár több évvel korábbi tananyag az, amiben el van akadva.
Ennek az ismeretnek a hiánya teljesen megakadályozza a siker elérésében.
Ebben az esetben tudnunk kell, hogy KÖTELEZŐ a legelső, legkorábbi hiányzó ismeretanyagig leásnunk. Csak annak az ismeretében lehet sikeres a jelenlegi feladat megoldásakor.
Például: az egyenletekkel kapcsolatos feladatok megoldása során kiderülhet, hogy hiányosság van a műveleti sorrendek területén sőt akár arra is fény derülhet, hogy a tanuló eddig soha nem értette meg mit jelent a pozitív és negatív kifejezések.
írta: Veress László
pályaválasztási tanácsadó
https://freemindsuli.hu