Miért nem fogad szót a gyerek? - Gyermeknevelés

Miért nem fogad szót a gyerek? - Gyermeknevelés

Miért nem fogad szót a gyerek?

Szülők panaszai között az első három hely valamelyikén ott található az, hogy nem fogad szót a gyerek. Milyen okok miatt, és mit tehetünk?

Szülők panaszai között az első három hely valamelyikén ott található az, hogy nem fogad szót a gyerek. Nem biztos, hogy mindenki így fogalmazná, de vitathatatlan, hogy sok anya és apa próbál elérni valamit a gyereknél, aki azután nem hallgat rá. Ehelyett teljesen máshogy csinálja, vagy egyáltalán nem teszi azt, amire kérték.

Valószínűleg gyakorlatias válaszokat vársz, amelyek mindjárt érkeznek is, de előre jelzem, hogy nem egy varázsmondat a megoldás. A válaszok között talán még olyat is találsz, amivel esetleg kifejezetten nehéz szembenézni. Mielőtt azonban belevágunk, említsünk meg egy fontos dolgot:

A teljesen és szinte mindig szófogadó gyerek elveszítette önállóságát, amire pedig nagy szüksége lenne felnőtt korában is.

Ilyenné persze csak akkor válik a gyerek, ha szigorúan tekintélyelvű szülők nevelik. Ez a nevelési stílus azt várná a gyerektől, hogy mindent anélkül fogadjon el tőle, hogy ő maga jónak látná.

Az együttműködés jobb

Meghatározás szerint: szófogadó az, aki megteszi vagy kész megtenni azt, amit mondtak neki, de jelentheti azt is, hogy parancsoknak engedelmeskedő, engedelmes.

A gyerek viselkedése széles skálán mozoghat az „állandóan engedetlen” és a „szolgaian szófogadó” között. A szófogadás önmagában nem negatív vagy pozitív, mert sok egyéb körülménytől függ.

Nem fogad szót a gyerek - Gyermeknevelés
Nem fogad szót a gyerek

Ha azonban arról van szó, amire sok szülő vágyik, akkor leginkább csak azt szeretnék, ha a gyerek úgy tenne, ahogyan megbeszélték, kérték tőle vagy ahogyan ő megígérte. Ilyen a szavatartó gyerek. Valószínűleg az „együttműködő gyerek” jobb elvárás lenne egy szülőtől, de ehhez „együttműködő szülő” is szükséges. Az igazi együttműködés nem rombolja a résztvevők személyiségét, sem a gyerekét, sem a szüleiét.

Ha valaki mégis ragaszkodik a szófogadó gyerek kifejezéshez, nincs azzal semmi probléma, de ebben az esetben is érdemes olyan bölcs szülőnek lenni, aki csak olyasmit kér a gyerektől, ami annak nincs ellenére, illetve legfeljebb a családban meglévő feladatmegosztás betartására irányul, ha a gyerek elfelejtette volna, hogy neki is vannak kötelességei.

Figyelem nélkül

Ahhoz, hogy a gyerek szót fogadjon, olyan szó, olyan gondolat kell, ami a gyerek által megérthető, és amit van is ideje megérteni. Egy a reggeli kapkodásban odavetett gyors utasítás két dolog miatt nem ilyen. Mivel gyors, ezért nincs ideje felfogni, másrészt az ilyen utasítások nélkülözik a barátságos hangvételt, s így a gyerek nem is kívánja megérteni.

Erre néhányan azt mondják: „Örülök, ha reggel odaérünk az oviba, utána meg rohanok a munkahelyemre! Nincs nekem időm arra, hogy mindent megmagyarázzak a gyereknek.”

Nem fogad szót a gyerek 3 - Gyermeknevelés
A gyerekkel való együttműködés fontos

Az idő sokszor előkerül a civilizált ember szóhasználatában, de leginkább a kötelességeinkkel kapcsolatban: „Nincs most időm, mert ezt és azt kell tennem!”
Ha azonban a gyerekkel akár csak rövid ideig is a kötelesség szintjén foglalkozunk, akkor nem adunk neki elég fontosságot. Miért akarna ő együttműködni valakivel, akiről úgy látja, hogy nála ő csak másodlagos?

Szinte mindent, amihez a gyerek együttműködése szükséges, kezdhetnénk negyed órával hamarabb,, hogy sietségtől mentesen, magasan tarthassuk szeretetünket.

Adj teret a gyereknek!

Azon, hogy adj teret a gyereknek, általában azt értik, hogy hagyd érvényesülni. Azt jól tesszük, ha hagyjuk őt érvényesülni. Tér azonban nem csak ehhez kell, hanem a kommunikációhoz is. Ez nyilvánvaló, hiszen a kommunikációval áthidalunk valamekkora távolságot.

Amikor reggel vagy máskor rohantok, s ezért kissé feszült vagy, akkor akaratlanul is csökkentheted vagy kihagyhatod hangszínedből (és nem csak onnan) a szeretetet. Amikor ez történik, akkor a gyerek csökkenti a saját terét, mert szeretné, ha kívül maradnál abból, hogy ne sértsd őt.

Nem fogad szót a gyerek 4 - Gyermeknevelés
A gyerekek alapvetően szeretnek segíteni

Elvileg tekinthetnéd a gyerek terét valami képzeletbeli dolognak, de ő nagyon is valóságosnak éli meg azt a távolságot, amin belül számára komfortos valaki jelenléte vagy sem. Ha nem szeretné, hogy valaki a közelében legyen, akkor kisebbíti majd a saját terét annak érdekében, hogy a másik személy negatív érzelmei kevésbé hassanak rá.

Hogyan adhatsz teret a gyereknek akkor is, amikor indulnál valahová vagy más fontos dolgod van? Úgy, hogy még a sietség kedvéért sem csökkented a szeretetedet.

Realitás

Az, hogy a gyerek pontosan érti a szülő kérését, még nem feltétlenül elég ahhoz, hogy együttműködjön vele. Kérésének a gyerek számára is reálisnak kell tűnnie ahhoz, hogy szívesen megtegye. Mikor lesz számára reális? Például akkor, ha lát benne valami értelmeset, fontosat, pozitívat mások és a maga számára, ha nem sérti túlságosan az érdekeit, vagy ha cserét kap érte.

Előfordulhat, hogy tényleg nincs idő elmagyarázni valamit a gyerek számára. Ez azonban nem történhet minden nap így, s ha ez tényleg nem gyakori, akkor azon ritka alkalmakkor, amikor nincs idő a magyarázkodásra, a gyerek megértően viszonyul majd a szülőhöz. Ehhez azonban az kell, hogy az esetek túlnyomó többségében legyen idő barátságosan, türelmesen elmagyarázni, hogy mihez és miért kéred az együttműködését.

Miért nem fogad szót a gyerek?

Ha nem fogad szót a gyerek, akkor még a következő jellemző okok is állhatnak emögött: (1) túl sokat kap, és keveset nyújt cserébe, (2) nagyobb a gyerek szabadsága, mint a felelősségi szintje, (3) csökkent nála a szabályok tisztelete.
Ezek több magyarázatra szorulnak, mint az előzőek, de ha feliratkozol itt a Gyereknevelési Levelekre, akkor találkozhatsz a válaszokkal.

Facebook Comments Box

Maradjunk kapcsolatban

Gyermeknevelés - Közösségi Média

Kategóriák