SNI - különleges nevelési igény

SNI címke a gyereken

SNI – Amit az emberek nem értenek, amit bonyolultnak tartanak, azt szeretnék sablonokkal megérteni, leegyszerűsíteni. Ez a törekvés a gyermeknevelésben azt okozza, hogy ahelyett, hogy megismernék a gyermek egyéniségét, inkább besorolják valamilyen kategóriába, ami nem fedhet le egy egyéniséget, hanem kisebb vagy inkább nagyobb hibával valaki másnak állítja őt be, mint aki valójában.

Amit az emberek nem értenek, amit bonyolultnak tartanak, azt szeretnék sablonokkal megérteni, leegyszerűsíteni. Ez a törekvés a gyermeknevelésben oda vezetett, hogy a szülők és pedagógusok alig jutnak használható nevelési tanácshoz szakemberektől. Azok, akiktől a gyerekek megértését várnánk, majd egy ebből következő testre szabott nevelési tanácsot, a helyett, hogy megismernék a gyermek egyéniségét, inkább besorolják valamilyen kategóriába. Így lett divat a rendkívül tudományosan hangzó SNI (sajátos nevelésű igényű), … és …, mely kategóriák egyáltalán nem fedik le egy gyermek egyéniséget, hanem kisebb vagy inkább nagyobb hibával valaki másnak állítják be őt, mint aki valójában.

Ha létezne egy pontosan feltérképezett útja az emberi viselkedésnek, ami hiánytalanul jól és kiszámítható módon elemezné a nevelési nehézségek okait, akkor nem lenne szükség néhány jóindulatú pedagógus és kisszámú pszichológus heurisztikus meglátására egy-egy konkrét eset megoldásának felfedezéséhez. Egy 100%-os technológiától azt várnánk, hogy bárki is alkalmazná egy-egy viselkedési nehézség megjelenési módjainak ismeretében, az ugyanarra a következtetésre jutna. Jelenleg nem ez a helyzet, de ettől még nem reménytelen.

A pszichológia szerencséje, hogy létezik néhány képviselője, aki olyan magas mértékben tisztán látó a gyereknevelés konkrét eseteivel kapcsolatban, hogy a szülők megbízhatnak a tanácsaikban. Ha Vekerdi Tamást megkérdezik egy konkrét gyermeknevelési jelenség kezelésének lehetőségeiről, akkor az ő válaszában megbízhatnak. Az ő alapvető „titka” egyebek mellett az, hogy képes teljes mértékben megnézni egy problémát a gyermek szemszögéből. Mert ha mindent csak a felnőttek oldaláról néznénk, akkor természetesen ritkán kapnánk helyes megoldásokat a nevelési nehézségekre.

Mit mond a Közoktatási törvény száraz szövege az SNI-ről?

121. § (1) E törvény alkalmazásában

29. sajátos nevelési igényű gyermek, tanuló: az a gyermek, tanuló, aki a szakértői és rehabilitációs bizottság szakvéleménye alapján

a) testi, érzékszervi, értelmi, beszédfogyatékos, autista, több fogyatékosság együttes előfordulása esetén halmozottan fogyatékos,

b) pszichés fejlődés zavarai miatt a nevelési, tanulási folyamatban tartósan és súlyosan akadályozott (pl. dyslexia, dysgraphia, dyscalculia, mutizmus, kóros hyperkinetikus vagy kóros aktivitászavar);

(9) Ha jogszabály az óvodai nevelésben részt vevő, a tanulói jogviszonyban, kollégiumi tagsági viszonyban álló vagy a képzési kötelezettséget teljesítő fogyatékos gyermek részére kedvezményt, juttatást, jogosultságot, kötelezettséget állapít meg, a fogyatékos gyermek, tanuló fogalom alatt a sajátos nevelési igényű gyermeket, tanulót kell érteni.

28. sajátos nevelési igényű neveléshez és oktatáshoz szükséges feltételek: a gyermek, tanuló külön óvodai neveléséhez, illetve iskolai neveléséhez és oktatásához, a sajátos nevelési igény típusának és súlyosságának megfelelő gyógypedagógus, konduktor foglalkoztatása, a neveléshez és oktatáshoz szükséges speciális tanterv, tankönyv és más segédletek; magánoktatáshoz, integrált óvodai neveléshez, iskolai neveléshez és oktatáshoz, a képzési kötelezettséghez, az illetékes szakértői bizottság által meghatározottak szerinti foglalkozáshoz szükséges szakirányú végzettségű gyógypedagógus foglalkoztatása; a foglalkozásokhoz szükséges speciális tanterv, tankönyv, valamint speciális gyógyászati és technikai eszközök; a gyermek, tanuló részére a szakértői és rehabilitációs bizottság által meghatározott szakmai szolgáltatások biztosítása.

Kik minősítenek valaki sajátos nevelésű igényűnek

Egy szakértői és rehabilitációs bizottság véleménye alapján lehet a gyereket SNI kategóriába besorolni. Az SNI orvosi vagy pszichológiai értelemben elvileg NEM diagnosztikus kategória, hanem olyan fogalom, amit az oktatás területén való többletjogosultságok biztosítása érdekében vezettek be. Érvényesítésével az iskolát a gyermek után többletforrások, a gyermeket pedig tanulmányai sikeres folytatásához többletjogok illetik meg.

Gyakorlatilag azonban a gyerekről kiállított ilyen dokumentum utat nyit afelé is, hogy a gyereket más közösségbe tanácsolják, esetleg olyanba, ahol más, valóban kezelhetetlennek tűnő vagy csak nála kezelhetetlenebb gyerekek között visszafejlődés vár majd rá. A besorolás további gyakorlati következményei ennél még súlyosabbak lehetnek, mint például az, hogy a probléma megoldására alkalmatlan pszichológia megoldásoknak teszik ki, vagy amikor a pszichológus végképp nem boldogul a gyerekkel, akkor pszichiáterek kezére adják, akik előszeretettel használnak olyan pirulákat, melyek hátulján lévő mellékhatásokat épelméjű szülő nem kívánná a gyerekének.

Kihez fordul a szülő?

Ha a gyerekkel gond van, akkor az iskolából megkérik a szülőt, hogy csináljon valamit. Ezzel az a gond, hogy a legtöbb szülő nem rendelkezik olyan tudással, amivel a kívánt változást elérheti. Ha tudnák mit kellene tenniük a konkrét helyzetben, akkor valószínűleg megpróbálnák.

A legtöbb esetben azonban csak megkapják az osztályfőnöktől az információt, hogy a gyerekkel ez és ez a baj, és azt kéri a szülőtől, hogy beszéljen a gyerekkel. A legtöbb viselkedési anomália megoldásához azonban nem elég, hogy valaki elmondja a gyereknek, hogy mit ne tegyen vagy mit tegyen. A kommunikáció fontos, de önmagában attól ritkán változik a helyzet, hogy a szülő elmondja mit szabad és mit nem szabad az iskolában. Általában többre van szükség.

A szülő, aki először kap olyan „utasítást” az iskolából, hogy „csináljon valamit a gyerekkel”, „beszéljen vele, mert ez így nem fog menni”, eléggé meglepődik, mert odáig azt gondolta, hogy az iskolában pedagógusok dolgoznak, akik biztosan értenek a gyerekekhez és talán az ő dolguk lenne a gyermeknevelés egy része és a nehéz helyzetek kezelése. Azt is gondolja, hogy azért jár a gyerek iskolába, hogy szakszerűen foglalkozzanak vele.

A legtöbb gyereknek tudna segíteni a pedagógus

Ha lecsökkentenénk a tanárok óraszámát úgy, hogy maradjon idejük a gyerekek egyedi nehézségeivel érdemben foglalkozni, az nagy segítség lenne a gyerek és a szülő számára is. A jelenleg azonban a pedagógusra terhelt óraszám és megnövekedett adminisztrációs feladatai szinte minimálisra csökkentik a lehetőségét arra, hogy egyenként megértse diákjai állapotát, viselkedésük okait. Arra pedig végképp nincs ideje, hogy egyénileg foglalkozzon a nehéz esetekkel – és fontos kiemelni, hogy általában nem a gyermek a nehéz eset, hanem csak az állapota, helyzete, kialakult viselkedési megoldásai.

A legtöbb gyerekkel lehetne mit kezdeni, furcsaságaik megoldhatók lennének személyes odafigyeléssel és gondoskodással. Ha erre nem jut idő, vagy ha a neveléshez hiányzik a tudás, akkor azonban jönnek a három betűs és a hosszabb címkék.

Ha a pedagógusnak és a szülőnek nincs ideje, energiája, tudása vagy külső támogatása egy-egy konkrét eset megoldásához, akkor manapság ahhoz a kétségbeesett és szerencsétlen „megoldáshoz” fordulnak, ami a pszichiátria gyakorlata az emberek címkézésére (lásd a „nagy” DSM könyvet [Diagnostic and Statistical Manual of Mental Disorders]).

Miért örülnek a címkének?

Miért örül a szülő a gyerek címkéjének? Mert hisz abban, hogy az egy korrekt és tudományos besorolás, és bízik benne, hogy a címkéhez tartozik valami bevált, konkrét megoldás is, amivel kezelhetővé válik a gyerek problémája. Ha így lenne, akkor a címkéhez tartozó precíz technológia használata után a gyerekekről lekerülhetne a címke. A valóságban ez ritkán, szinte sohasem történik. A gyerek általában iskolai évei végéig viseli majd a bélyeget, ami minimum annyit jelent majd számára, hogy hátrányban vagy a többiekhez képest.

Sok szülő és néhány pedagógus is nagyon örül, amikor egy gyerek végre megkapja a címkét, pedig a címke inkább megbélyegzésnek tűnik, ha alaposan végigkövetjük a következményeit. Néhány erőteljes címke ugyanis elegendő ahhoz, hogy a gyereket kirakják addigi, megszokott közösségéből. Ezután akár olyan helyre is kerülhet, ahol ő lesz az akinek el kell szenvednie környezetének az övénél sokkal meghökkentőbb viselkedését.

A legtöbb pedagógus jó szándékú, de néha nincsenek megoldásaik. Ezért az osztályfőnök vagy az igazgató (persze nem mindenki) általában azért örül a gyerek SNI kategóriájának, mert akkor legalább plusz fejlesztő pedagógusi vagy pszichológus óraszámot lehet igényelni az iskola számára, de ritkábban olyan is előfordul, hogy amikor teljesen tanácstalanok a gyerek nevelésével kapcsolatban, s akkor megkönnyebbülés számukra, hogy a címke alapján más közösségbe tanácsolhatják a gyereket.

A fejlesztő pedagógusok tényleg nagyon hasznosak tudnak lenni, ráadásul van módjuk egyenként foglalkozni a gyerekekkel. Olyan nagy, a gyereknek nyújtott figyelemmel végezhetik a munkájukat, amilyenre más pedagógusnak nincs lehetősége egy harminc fős osztályban.

Megugrott az SNI-vel címkézett gyerekek száma

Természetesen senki sem állíthatja, hogy nincsenek olyan gyerekek, akiknek különleges nevelésre van szükségük. A statisztikák viszont arról árulkodnak, hogy hirtelen és indokolatlan mértékben megugrott az SNI-nek minősített gyerekek száma.

2015-ig évi legfeljebb 1.000 fővel nőtt, míg 2017-ben már 5.000 gyerekre került rá az SNI bélyeg. Kis túlzással azt mondhatjuk, hogy a végén még az lesz a furcsa, ha egy gyereken nem sajátos nevelésű igényű.

A család számára tragikus születési rendellenességeken, vagy az életük elején drámai eseményt elszenvedő gyerekeken kívül nincs semmilyen ok arra, hogy a gyerekeket ilyen nagy számban sajátos nevelésű igényűnek minősítsék. Címkézni egyszerű. Sokkal merészebb dolog rámutatni arra a folyamatra, hogy miként „nevel ki” a család, az iskola és végső soron a társadalom annyi viselkedési nehézséget mutató gyermeket. Pedig ahhoz, hogy a megbélyegzés gyakorlata helyett a megelőzés gyakorlatához jussunk, pontosan erre kell rámutatni.

Az SNI egyik forrása

Ahogyan eddig, úgy az ezután tárgyaltak sem vonatkoznak azokra a gyerekekre, akik valamilyen születési rendellenesség kapcsán kerültek SNI helyzetbe.

Kezdetben a gyerekek egyszerűen csak nem kapnak elég figyelmet a családtól, az óvónőktől, a barátoktól, az osztálytársaktól, a tanároktól. Ha anya és apa hazaérnek, de pénzkeresési vagy más okokból való agyonhajszoltságuk miatt nincs idejük a gyerekre, akkor ő sok figyelemtől, közös beszélgetéstől, játéktól esik el. Helyette viszont „bőven van ideje” befelé fordulni, és egyre elkülönültebb életet élni.

A közösségekbe való beilleszkedési nehézségek nagy része óvodás korban és a családban kezdődik, és leginkább a gyereknek adott figyelem hiányából, a családban zajló kommunikáció csekély mennyiségéből vagy alacsony minőségéből származik. Tovább rombolja a gyerek beilleszkedési képességeit, ha a szülők ráadásul folyamatosan rossz példát mutatnak, hiszen a példa messze erőteljesebb nevelési tényező, mint az, hogy mit mondunk a gyereknek.

A családban szerzett hátrányra ráerősíthet az az iskolai helyzet, hogy akárcsak a szülőnek a családban, úgy a pedagógusnak az iskolában sincs elég ideje a gyerekkel való személyes foglalkozásra. A gyerekek csodálatosak és pozitívan reagálnak a felnőttek jó szándékú segítségére. Ennek hiányában azonban csak abból tanulnak az iskolában, hogy mit tapasztalnak sikeresnek a többi gyerek között.

Ha például azt látják, hogy fizikai erővel lehet „győztesnek lenni”, akkor az agresszív viselkedést tartják majd értékesnek. Akik ezt alkatuk miatt nem tudják megvalósítani, azok az „erősek” befolyása alá kerülnek. Ugyanígy „lesz értéke” a szolgalelkűségnek is, hiszen aki szolgál, azt kevesebb atrocitás éri majd a hangadók részéről. Ha az osztályfőnöknek vagy más pedagógusnak nem sikerül megváltoztatnia ezt az „értékrendet”, akkor számos gyerek évekig él majd keserű életet a közösségben.

Egy osztályban sokféle más nem kívánatos értékrend kialakulhat és e téma rövid áttekintésének nem feladata ezek mindegyikének kifejtése. Az agressziót, a szolgalelkűséget említettük, de láttunk már olyat is, amikor a hangadók nyomására a legjobb tanulók is elfordulnak korábbi szép teljesítményüktől és a „nem tudás”, a butaság válik sikkessé. A gyakorló pedagógusok mesélhetnének róla mennyiféle egyéb elképesztő szituáció alakulhat ki egy közösségben. Meg érne egy értekezést, de most nem térünk ki részletesen arra, hogy egy valódi közösség mit jelent, hogyan építhető fel és mennyire optimális terepet nyújtana az egyéni nevelési nehézségek kezelésére vagy az új, de nehezen kezelhető tanulók beillesztésére.

A szülő és a pedagógus is tehet valamit

Sem büntetés, sem ajándékok, sem kedvezmények, sem étellel vagy más módon adott kényeztetés nem igazi segítség egy gyerek számára, aki túlreagálja vagy akár veri is társait, vagy aki képtelen figyelni az órán, vagy aki csak magában gubbaszt és nem halandó kommunikálni, vagy aki képtelennek látszik megtanulni írni és olvasni, akinek túl gyors vagy túl lassú minden, ami körülötte történik.

Nyilvánvalóan minden SNI-s vagy annak tűnő gyerek helyzetében, történetében, az állapot kialakulásában van valami egyedi, s így helyzetének megoldása sem kezelhető sablonosan. Ebben nincs semmi meglepő, hiszen a korosztályos hasonlóságok mellett is minden gyermek egyéniség, akit saját jellemző jegyei ismeretében segíthetünk a legjobban.

A különbözőségek ellenére és bár korántsem ez az egyetlen tanács, de a gyerek felé fordulás, a figyelem és a kommunikáció univerzális és átütő erejű eszközök, ha valakinek az a célja, hogy megoldja vagy könnyebbé tegye egy különleges nevelési igényű gyerek életének nehézségeit.

Érhető, ha egy szülő, akinek nincsenek nevelési ismeretei, segítségre szorul, de jól teszi, ha nem bízza magát egy címkére. Bár a mai társadalmak hihetetlen mértékben és sokféleképpen leköthetik a felnőttek figyelmét, túlterhelhetik őket, s ezért talán csodába illő elszántság és energia kell hozzá, de nincs alapvetőbb, amire egy gyereknek szüksége van, mint a körülötte élő felnőttek rendszeres, önzetlen, segítő szándékú figyelme és a gyermek boldogságát megteremteni szándékozó szándék.

Hozzászólás

Maradjunk kapcsolatban

Gyermeknevelés - Közösségi Média

Kategória