Mennyi kontroll kell a gyermeknevelésben?

Mennyi kontroll kell a gyermeknevelésben?

Mennyi kontroll kell a gyermeknevelésben?

Sok vita tárgya, hogy vajon mennyi kontroll elég vagy mennyi sok egy gyerek számára. A gyermeknevelésben megtalálható az arany középút.

Sok vita tárgya, hogy vajon mennyi kontroll elég vagy mennyi sok egy gyerek számára. A kontroll teljes hiánya az, amikor egy szülő teljesen magára hagyja a gyereket, csináljon, amit akar. Ez minden, csak nem gyereknevelés. Persze a nevelésnek az is érdekes felfogása, ha mindig mindenben és állandóan irányítják a gyereket. Ez utóbbi esetben lehet, hogy engedelmes fickó lesz belőle, de amikor saját döntésre lesz szüksége, akkor csak áll majd bizonytalanul, mert nem lesz vele a szülő, aki eddig mindenben „okosabb volt nála”.

Sem a szélsőségesen liberális, tehát teljes mértékben megengedő, sem az ultra konzervatív, azaz mindent kontrolláló nevelési szemlélet nem alkalmas a gyerek felnevelésére úgy, hogy annak végeredménye egy életképes, és többnyire másoknak is örömet okozó felnőtt legyen.

Világos, hogy kell kontroll. A jó kontroll következménye együttműködést eredményez végletek nélkül. Segít a tervezésben és cselekvésben, de nem szünteti meg az egyéni kezdeményező képességet.

Együttműködő irányítás a gyakorlatban

Itt akár be is fejezhetnénk, de hogyan történik ez a gyakorlatban? Az világos, hogy kisgyermekkorban eleinte nekünk, szülőknek kell figyelnünk mindenre. „Most eszünk, most fogat mosunk, most pedig felöltözünk, cipőt veszünk és indulunk az oviba.” A gyerek eleinte annyira ránk van utalva, hogy nem csak elfogadja, de igényli is az irányításunkat.

Néhány szülőnek elfogadni, hogy a gyerek azután fokozatosan elkezdi magához venni az irányítás egy részét. Először csak saját maga feletti irányítást kezdi saját kezébe venni, utána pedig elkezdi ő is irányítani a környezetét. Igényelni kezdi, hogy ő mondhassa meg, mit vesz fel reggel, később pedig megpróbál beleszólni abba is, hogy anya mit vesz fel.

Sokan kétségbeesnek, amikor a gyerek elkezdi magához venni a saját magáról való döntés jogát. „Ezt nem veszem fel, azt veszem fel!” Együttműködő irányításon azt értjük, hogy felkínálunk a gyereknek lehetőségeket, de a döntés az övé. Ez jótékony hatással van arra, hogy kialakuljon az a képessége, hogy egyre inkább jól mérjen fel dolgokat, és helyesen döntsön.

Így kontrollál majd a gyerek téged

Jól teszed, ha növekvő mértékben engedd meg neki, hogy egyre több mindenben dönthessen. Mivel eleinte megszokja, hogy te mondasz meg mindent neki: „most ezt csináljuk, most pedig azt”, ezért megtanulja majd tőled azt is, hogyan irányítod őt, és valószínűleg ugyanezt a mintát kapod majd vissza. Eljön a nap, amikor ő mondja neked, hogy „most ezt csináljuk, most pedig azt”.

Van szülő, akinek rossz hír (remélnem nem neked), hogy amikor a gyerek fáradt vagy valamiért zaklatott, akkor hasonló stílusban próbálja meg majd meg kontrollálni őt, mint amikor a szülő volt ideges vele. A példamutatás tehát ebben a vonatkozásban is működik. Ha a gyerek kontrollja nem a vele való megbeszélésen, hanem csak parancsokon alapul, akkor a gyerek sem lesz kíméletes, amikor el akarja érni céljait.

Persze nem minden gyerektől kapja azonban vissza az anyukája vagy apukája azt a fajta kontrollt, mint ahogyan ő irányította a gyereket. Azoknak a gyerekek egy jó része ugyanis, akiket agyonkontrolláltak, akiknek azt mondták, hogy „Hallgass a neved!”, annyira megszokják, hogy nekik nem lehet önálló gondolatuk és döntésük, hogy egyáltalán nem próbálják meg irányítani a szüleiket. Fel sem merül bennük ennek lehetősége.

Arany középút?

Sok szülőtől hallottuk már, hogy „Nehogy már a fejemre nőjön a gyerek!”, s emiatt szinte semmiben sem dönthet szabadon. A másik véglet meg az, amikor a gyerek ugráltatja a szüleit, s azok véletlenül sem szeretnék megbántani a gyerek lelkivilágát azzal, hogy nemet mondjanak neki.

E két véglet között igenis létezik középút, amit minden családnak magának kell megtalálnia, de egyáltalán nem reménytelen vállalkozás, eddig is sokaknak sikerült.
Egy felnőttnek természetesen sokkal több ismerete van a veszélyekről. Ettől még igen sok esetben a gyerekre hagyhatjuk a döntést. Az apró dolgok fontosabbak, mint a ritka nagy döntések.

Ha az, hogy mit sportoljon a következő években a gyerek, nagy döntésnek számít, akkor emellett apróság, hogy mit vegyen fel, mit eszik meg, és mit nem. Nagyon jól teszed, ha a gyereket bevonod a nagy döntések megbeszélésébe is, de azt, hogy a gyerek mennyire lesz képes elfogadni irányítást és mennyire tud majd barátságosan irányítani másokat, amikor felnőtt lesz, az nagyban múlik a gyermekkor hétköznapjain.

Tényleg olyan fontos?

Mint szülő, sok mindenről gondolhatjuk, hogy helyesebb, ha abban a gyerek ránk hallgat, de vajon megéri, ha emiatt mindig helyette döntünk. Nem veszít így túl sokat a helyzetek helyes felmérésének gyakorlásából, saját döntési képességéből, önbizalmából? Jobban tesszük, ha megengedjünk neki tévedni apró dolgokban, mintha körülvesszük őt egy burokkal, amivel állandóan mi óvjuk meg őt.

Tényleg olyan fontos, hogy mit vesz fel ma reggel? Nem jobb, ha megtapasztalja egyszer-kétszer, hogy fázik, amikor nem hallgat ránk, hogy kissé melegebben kellene öltözni? Később majd gondosabban kiszámítja a dolgokat. Olyan fontos, hogy megegye azt a főzeléket, amit a legtöbb gyerek szintén utál? Nem hagyhatjuk rá ezt az apróságot, hogy legyen döntési szabadsága?

A gyerek komolyan fogja venni, amikor valamire nemet mondasz, ha nem ezt teszed állandóan, és főleg nem indoklás nélkül.
Néhányan azt mondják majd erre, hogy „De mi lesz a szülői tekintéllyel?” Pokolba a szülői tekintéllyel, ha az nem jár együtt azzal, hogy a gyerek megtanul közösségi célokért gondosan irányítani és másoktól gondos irányítást elfogadni. Ennek első fázisa az, hogy megérti, a jó irányítás nem valaki ellen van, hanem valakikért. Érte is és másokért is.

Ettől még lesznek gyerekek, akik sem gyerekként, sem mint felnőttek, nem irányítanak majd másokat. Valakiből vezető lesz, valakiből pedig nem. Nem vagyunk egyformák, és ez nem is baj, hiszen sokféle személyiség szükséges ahhoz, hogy csapatként eredményeket érjünk el, de ne vegyük el a lehetőséget a gyerektől azzal, hogy eleve csak irányítás és döntések elfogadására neveljük.

Nem olyan nehéz eltalálni az arányokat ahhoz, hogy ne csináljunk belőle sem engedelmes bábut, aki nagyon messze van egy boldog gyerektől, sem pedig kis elkényeztetett zsarnokot, aki számára csak az elfogadható, ha úgy történnek a dolgok, ahogyan ő szeretné.

D. Kátya

A szerzőről

Maradjunk kapcsolatban

Gyermeknevelés - Közösségi Média

Kategóriák