Mikor van bajban a tanar?

Mikor van bajban a tanar?

Mikor van bajban a tanár?

A tanár sokféleképpen bajba kerülhet, van azonban egy helyzet, amikor folyamatosan bajban van. Ez összefügg a társadalom elvárásaival.

A pedagógusok is kapnak jókívánságokat, például pedagógusnapon, ballagás idején és újév alkalmából! A jókívánságok mennyisége majdnem annyi, mint amennyi az aktív ismerőseink száma. Ennél fontosabb azonban, hogy a jó kívánság annyira szívhez szóló, amennyire nem sablonos.

Így van ez magával a pedagógiával is. Az oktatás és a nevelés annyira járul hozzá a sikeres, és környezete számára is hasznos felnőtt megteremtéséhez, amennyire igazodik a korhoz és a társadalmi igényekhez.

Mikor van bajban a tanár?

Időnként a társadalmak hanyatlanak, s ezt a tényt a műszaki-technikai fejlődés gyakran elfedi, mert azt látjuk, hogy „fejlődés van”, miközben a többség elsiklik afelett, hogy ez a fejlődés éppen csak az Emberen nem látszik. Hiába ugyanis minden mobiltelefon, lapos tévé, tablet, okosóra, és hiába „okos” már minden, ha a gyerek, aki bár testileg felnő, felnőttként nem elég okos ahhoz, hogy az értékeket az emberi kapcsolatokban, a művészetekben, a sportban, a tudományokban, illetve valamiféle szellemiségben találja meg.

A pedagógus akkor van igazán bajban, amikor a kor és a társadalom igényei alacsonyabbak, mint saját emberi elvárásai.

Az, hogy a szülők, a gyerekek, hivatalok vezetői vagy mások mennyire becsülik meg a tanárokat, óvónőket, gyógypedagógusokat …, az összefügg a társadalom igényeivel. Bizonyosan általánosítás lenne egy társadalmat igénytelennek nevezni, mégis az az igazság, hogy ha nem igényli a „kiművelt emberfők sokaságát”, akkor egy pedagógus hiába végez lelkiismeretes munkát, mert értékét ilyen környezetben nem a saját teljesítménye határozza meg az őt bírálók számára.

Emiatt persze nem a tanár van bajban, hanem egész szakmája. Nagy „szerencse”, és ezzel már régóta és a sok helyen visszaélnek, hogy a legtöbb pedagógus mindezzel nem törődik, hanem kitartóan vívja szélmalomharcát, mert kifelé igaznak tűnhet akármilyen indoklás, befelé viszont csak az elvégzett munka, a becsület számít.

Sablonok és a nevelés technikái

Ami a nevelés technikáit illeti, természetesen léteznek működő megoldások, melyek felszínes, külső szemlélőnek tűnhetnek sablonos megoldásoknak, de inkább bevált technikáknak nevezhetők. Miben nyilvánul meg egy megoldás működőképessége? Abban, hogy eredményeket hoz. Egy bevált technika az alkalmazás egyedisége miatt nem válik zavaróan sablonossá. Ha figyelemebe vesszük, hogy ez a gyerek egy másik gyerek, mint akivel az előbb beszéltünk, ha akár a helyzet hasonlósága ellenére is látjuk közöttük a különbséget is, akkor a hasonló technika nem válik sablonossá.

A nevelés gyakorlata és eszközei annyira szólítják meg a gyereket, amennyire nem sablonos, nem rutinszerű. Érzi egy gyerek, ha érte tesznek, és azt is, ha csak a lecsendesítésére tesznek kísérletet. Van úgy, hogy mondandónkkal egy teljes csoportot, egy osztályt szólítunk meg, de sosem felejthetjük el, hogy egy csoport, egy iskolai osztály egyénekből áll. Csak „propagandisták” és bizonyos sajtó nyelvezetében létezik tömeg úgy, ahogyan ők gondolnak tömegre.

Mi, tanárok jól tesszük, ha még egy osztályhoz szólva sem felejtjük el, hogy valójában egyéneket akarunk elérni személyes üzenetünkkel, s közöttük van, aki azt érti a szavainkon, amit mi, mások pedig mást. Van közöttük, akinek természetes, amit mondunk, másvalakit eltalál és bántva érzi magát miatta. Ha tisztában vagyunk e különbségekkel, akkor nem lepődünk meg az érzelmi reakciók sokszínűségén.

A dráma forrása

Ugye milyen szép is volna, ha lenne módunk minden gyerekkel egyenként leülni és beszélni úgy, hogy semmi sem siettetne minket! Akkor mindenkinek ismernénk a történetét, akkor értenénk, hogy milyen tapasztalatai miatt reagál valamire úgy, ahogy. Akkor lenne módunk megmutatni számára más nézőpontokat is, amiből talán magáévá tehetne egyet, s mást.

A dráma egyik forrása az idő. Ha ebből több lenne, akkor lenne lehetőség elegendő mennyiségben megfigyelni, megérteni, kigondolni, kommunikálni, cselekedni és ellenőrizni, hogy elértük-e a kívánatos végeredményt. Ha ebből több lenne, akkor lenne mód törődni a mások viselkedését elszenvedő szelíd gyerekekkel, lenne lehetőség megerősíteni őket abban, hogy ők járnak jó úton még akkor is, ha agresszívabb társaik rövid távú győzelmekkel dicsekednek.

Akkor kiderülne, hogy talán még az osztályt szétbomlasztó, erősen kritikus gyerek is vágyik arra, hogy vele született jóságát újra érvényre juttathassa. Még ha nem is sikerülne mélyrehatóan segíteni rajta, mert mondjuk olyan erőteljes az otthoni környezetből hozott mintája, még akkor is enyhíthetnénk az ő osztályra és saját magára gyakorolt negatív hatásán.

Amit az iskolában tehetünk

Nincs két egyforma iskola, nincs két ugyanolyan térsége az iskoláknak, és a lehetséges fő problémák is más súllyal jelennek meg különböző intézményekben. Ezért kívülről senki sem állíthatja magabiztosan, hogy ez vagy az az bizonyos és egyetlen dolog sikerre vezet.

Bármilyen problémát is kísérelsz meg kezelni, mint pedagógus, azt kívánom neked 2019-re, hogy kerüljön el téged a maximalizmus. Az idő vagy más források hiánya azt üzenheti neked, hogy nem tudsz mindent teljességgel megoldani. Talán nem, de az „optimális” még ekkor is megközelíthető, ha a fontos dolgokat vesszük előre, és nem tűzünk ki magunk és a diákok számára elérhetetlen célokat. Elérhetetlen célok = előre eldöntött boldogtalanság. Elég nagy célok és lépések afelé – ez már közelebb van a boldogsághoz. Célok hiánya = garantált veszteség.

Azt kívánom neked, hogy a tantárgyi elvárások hatalmas mennyisége ellenére is jusson energiád azok megismerésére és elismerésére, akiknek tanítasz. Legyen módod őszintén kérdezni tőlük, megérteni őket, és segíteni nekik tudást és tapasztalatot integráló nézőpontjaiddal úgy, hogy ők is érezzék, hogy fontosak neked. Nem azért tanítunk, hogy emlékezzenek ránk, de mi magunk azokra a tanárainkra emlékszünk vissza szívesen, akiktől a legtöbb emberséget kaptuk, függetlenül attól, hogy sokat követeltek vagy keveset.

Ha valaki sokat, de elérhető mennyiséget követelt, az hasznosnak bizonyult későbbi tanulmányainkban vagy munkánkban, de az igazi emberi érték nem a fizika, a történelem vagy más tárgyak puszta ismerete, hanem másokhoz való hozzáállásunk minősége, más embernek elismerése, biztatása, segítése. Ezeknek pedig nagy részét már nem lehet megtanulni könyvekből egy olyan társadalomban, amely a gyors és felszínes kommunikáció jellemez, és amely a mélységivel szemben a tárgyi tudás mennyiségi és túlterhelő irányába fordult.

Ezért is és másért is kiemelten szükség van Rád, a pedagógusra. Ne törődj vele, hogy a többség tudja ezt vagy sem! Te tudod, és köszönet érte.

Novák Ferenc
társ a pedagógiában

Feliratkozás a Virágozz és prosperálj Alapítvány Pedagógus Hírlevelére


            

A szerzőről

Vélemény, hozzászólás?

Maradjunk kapcsolatban

Gyermeknevelés - Közösségi Média

Kategóriák